"Nem figyelhetek tovább némán. Mindenképpen szólnom kell kegyedhez, a rendelkezésemre álló eszközökkel. Átjárja lelkem. Gyötrelem és remény viaskodnak benne. Ne mondja, hogy túl késő, hogy oly drága érzései mindörökre kihűltek. Ismét felkínálom magamat, a szívem még inkább kegyedé, mint akkor, amikor 8 és fél évvel ezelőtt összetörte. Ne merje azt mondani, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy a szerelmének korábban vége. Senkit sem szerettem, csak kegyedet. Igazságtalan voltam talán, gyenge és megbántott, de állhatatlan soha..."
Wentworth kapitány levele Anne-hez

Amit a neten találtam a könyvről a Bookline-on ITT:

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután éretlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé e vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját. Az örök klasszikussá vált szerző hívei természetesen most sem csalatkoznak: elnézően derűs mosollyal követhetik nyomon, hogyan küzd meg Anne lelkében az értelem az érzelemmel, miközben környezetének bölcs iróniával ábrázolt páváskodó alakjait inkább büszkeség és balítélet jellemzi.

Az én szubjektív véleményem a könyvről:

Szerettem ezt a regényt, és nem csak azért mert anyutól kaptam karácsonyra, hanem mert Austen jól ír.

Igaz nem volt annyira izgalmas mint mondjuk a Büszkeség és balítélet, de az érzelmi része a könyvnek nagyon tetszett. Adva van Anne akit anno a családja lebeszélt élete nagy szerelméről Wentworth kapitányról, aki megkérte a kezét. 9 éve nem látta a férfit aki azóta ünnepelt karriert futott be tengerészként és most újra a városban tartózkodik hiszen rokonai bérelték ki Anne és családja házát. A lány nagyon fél az új találkozástól mert még mindig a férfit szereti, bár már egészen elfelejtette, illetve csak azt hitte.


Teljesen bele tudtam élni magam Anne karakterébe, és érzelmi megnyilvánulásai is ismerősek voltak. Reménytelen szerelem, lemondás, félelem, lopott kicsi boldogság foszlányok, és vágyakozás, hiú ábrándok. Austen tökéletes át tudja adni ezeket az érzelmeket a történeteiben. Itt sincs ez másként. Annyi bibi van a történetben, hogy kimarad belőle az a fajta izgalom ami a Büszkeség és balítélet viharos szerelmi megnyilvánulásai okoztak a kis lelkecskémben. (gondolok itt Darcy és Liz szócsatáira) Humorból azért itt sincs hiány, a többi karakter szolgáltat bőven élményt.

ÉRTÉKELÉS: 5/4

Adatok a könyvről még:

Oldalszám: 272
Kiadó: ULPIUS

Ekkor kezdtem el olvasni: 2009.02.21.
Ekkor tettem le végleg: 2009. 03.18

A borítót imádtam, úgyhogy a terveim között szerepel, hogy összegyűjtsem a fehér sorozat többi darabját is. A Büszkeség és balítéletet már beszereztem :) Ha lenne több pénzmagvam a többi is már a polcon landolt volna. Erre még várni kell kicsit.