"Aliide készsége a félelemre valami olyasmi volt, aminek a múlthoz kellett volna tartoznia. Már régen maga mögött hagyta, a kődobálókkal mit sem törődött. Ám most, hogy ez az idegen lány itt az ő konyhájában szétteregette meztelen félelmét az ő viaszosvászon terítőjén, nem tudta eltüntetni onnan, pedig azt kellett volna tennie. Hagyta, hogy ez a félelem bekússzon a tapétába és az elöregedett csiriz közé, a hasadékokba, amelyek az odarejtett, majd később megsemmisített fényképek után maradtak. A félelem befészkelte magát a jól ismert házba. Mintha soha nem is távozott volna onnan. Mintha csak ellátogatott volna valahová, hogy estére visszatérjen. "

Nehéz erről a könyvről írni és szavakba önteni a gondolataimat. A háborúról és az azt követő megtorlásról szóló regény elolvasása után nehezen megy bármit is ép ésszel összehozni. Én csak más filmekből, könyvekből és történetekből ismerem a II. világháború szörnyűségeit, de bárhol, ha a témába futok összeszorul a szívem. Ártatlan áldozatok, megtorlás, kiszolgáltatottság, rettegés és elkeseredettség és megannyi haláleset, tömegsír és értelmetlen pusztítás. Miközben olvastam újra előjöttek ezek a szívszorító érzések.

Aliide Truu története visszaemlékezések sora, amit egy fiatal lány érkezése váltott ki 1992-ben az akkor már éltes asszonyból. Zara a futtatói elöl menekül és megpróbáltatások sorát éli át. Akárcsak Aliide aki a háború utáni bizonytalan időszakot tudja maga mögött. Két megtört nő sorsa ez, amit Sofia Oksanen tökéletesen kifejez az elfojtott párbeszédekkel és a fájdalmas visszaemlékezésekkel. Olyan szerelmi és családi kötelékek kerülnek újra a felszínre, amiket áthatnak a háború szörnyűségei és a különböző politikai nézetek által hozott előítéletek.

Újra és újra előkerül a konyhában szálló légy, ami a borítón is nagy szerepet kap. A húst beköpő álnok rovar tönkreteszi Aliide életét. A nő állandóan attól retteg, hogy beköpi az ételt és repül a spájzba, majd ott is kárt okoz. Akárcsak az ő emlékezetében élő tisztek, akik megalázták, és akiktől Aliide folyamatosan retteg évek óta is ugyanúgy. A légy zümmögése és a síri csend a két nő között fokozza az amúgy is feszültségtől terhes regényt.

Nem nyári olvasmány ez, nem is hirtelen átfutható könyv. Neki kell veselkedni és hagyni kell, hogy átjárjon az érzés. A félelem mindenkiben megjelenik szerintem az olvasás közben. Lehetetlen ezt a könyvet vidáman mosolyogva letenni. Lehetetlen nem tovább gondolkozni rajta. Lehetetlen nem belegondolni abba, hogy mi lett volna ha én is akkor és ott élek ahol Aliide vagy Zara.

Kulturális különbségek, határvonalak, életszínvonalak, politikai nézetek, családi kapcsolatok, generációs különbségek és az azokon átívelő sérelmek és kegyetlenségek váltogatják egymást az egyes fejezetek között.

Vajon ezeket elfelejtheti ez a két nő? El lehet felejteni azokat az örökké visszatérő mondatokat, és tetteket amiket az évek során magukkal cipeltek?

ÉRTÉKELÉS: 5/4,5

Aki teheti szerezze be az október 4-én megjelenő könyvet, mert maradandó élményt kap.

A könyvet a Scolar Kiadó Facebook csoportjában mint előolvasó kaptam és örök élményt adott. Köszönöm a kiadónak!