"Megpróbáltam kiáltani. De egy hang se jött ki a torkomon. Hangszálaim egyszerűen felmondták a szolgálatot. Minden egyetlen kiáltássá sűrűsödött bennem. Néma kiáltássá, amelyet senki sem hallhatott."


"A szabadságot, a valódi szabadságot már alig tudtam elképzelni. Féltem elhagyni a zárt, lehatárolt kereteket. E keretek közt tanultam meg az összes hangot, így ismertem meg az egész billentyűzetet. A szabadság hangját már elfelejtettem."

Nem tudtam mire számítsak, amikor elkezdtem olvasni a könyvet. Az tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen Natascha történetét és részleteit én is ismertem. Amikor kiszabadult a fogságából minden újság címlapja és tévéműsorok sokasága foglalkozott az akkor 18 éves lánnyal, akit 8 évig fogva tartott egy beteg lelkű férfi (Wolfgang Priklopil).

Sajnáltam őt bevallom. Sajnáltam, hogy több mint 8 évig kellett így élnie. Neki ez a 3096 nap kínkeservesen telt el, míg felettem gondtalanul szaladtak el a gyerekévek. Elgondolkoztam azon már többször is, hogy én, hogy éltem volna túl. Valószínűleg sehogy. Úgy vélem, hogy nincs akkora akaraterőm mint Nataschának volt. Mert ehhez a borzasztó 3096 naphoz 0-24 óráig tartó akaraterőre volt szüksége. És szerencséjére neki megvolt! Akkor is meglátta a fényt a sötét pinceodúban, amikor mindenki más feladta volna.

A tízesztendős lány a könyv során elmeséli, hogy mikből merített erőt, mivel foglalta el magát hogy napról napra tovább éljen. Végig bízott abban, hogy a szülei várják és nem felejtették el, holott Wolfgang Priklopil végig azt beszélte be neki, hogy már senki sem keresi. Aljas és gusztustalan módszerekhez folyamodó emberrablója és kínzója és egyben egyetlen társa és feloldozója kihasználta a fiatal lány érzelmi függőségét.

Megpróbáltatások sorozata alatt nő fel Natascha kislányból 18 éves felnőtt nővé. A regény végigköveti naplószerűen a történeteit és teljes képet nyújt az elrablóról is. A pinceodú fogvatartójával érdekes viszonyt alakít ki a kislány már a kezdet kezdetén. Teljesen mértékben tőle függ az élete és a további sorsa, ezt az első pillanatban felismeri. Ő adja az ételt, ő biztosítja a lány számára az egyetlen kijáratot és kapcsolatot a külvilággal. Több év is eltelik mire a sötét pincéből a fénybe nézhet a lány. Ahogy egyre telik az idő úgy változik meg Wolfgang is. Egyre brutálisabb eszközökhöz folyamodik és állatias ösztönnel esik neki a lánynak.


Annyiszor kínozza és olyan módszerekkel, hogy borzalmas volt olvasni ezeket a sorokat. Precízen és önmagát nem kímélve veti papírra a már felnőtt és kiszabadult Natascha ezeket a válogatott kínzásokat, úgy hogy mindenki szíve összeszorul az olvasása közben. Tárgyilagosan leírja, hol és hogyan ütötte meg és hányszor az őrült Priklopil. A könyv elolvasása után, számomra hiába vetett önkezével véget Wolfgang így is úgyis gyűlölöm. Natascha számára a halála feloldozás volt, a számomra elégtétel.

Én teljes mértékben érthetőnek tartom, hogy meg akarta ismerni az elrablóját akivel 10 kemény évig élt együtt. Natascha szerint "Wolfgang Priklopil nem az égből pottyant a világban, senki sem születik szörnyetegnek. Mi mindannyian a világgal folytatott érintkezés, az emberi kapcsolatok révén válunk azzá, akik vagyunk. Így végeredményben mindannyian felelősek vagyunk azért, ami a családunkban, a környezetünkben történik"

Talán ha jobban figyelnénk megelőzhetőek lennének az ilyen és ehhez hasonló tragédiák. Talán...




ÉRTÉKELÉS: 5/5

Megdöbbentően valóságos sorok egy olyan lánytól, aki rengeteget szenvedett, de határtalan élni akarásával sosem adta fel. Erőt merített egy filmből, egy rajzból egy dalból. Aki azt hiszi, hogy olvasott már elég gyötrelmet az még nem olvasta el a 3096 napot.

Oldalszám: 288
Kiadó: Scolar
Minden más a 3096 napról: http://3096nap.hu/

A könyvet köszönöm szépen a Scolar Kiadónak!