"Mielőtt maga felrobbantotta volna a fiam, Oszama, mindig azt hittem, egy robbanás olyan gyorsan történik, de most már tudom, hogy nem így van. A villanás része hamar lezajlik, de a tüzet nem lehet eloltani az emberben, és a zaj sem hogy alább soha. Az ember a fülére teheti a kezét, de nem képes kizárni. A tűz hihetetlen zajjal és dühvel lángol. És az a legfurább, hogy ott ülhet valaki az ember mellett a Central Line metróvonalon, és egyetlen hangot nem hall belőle. Olyan pokolban élek, ahol az ember remeghet a hidegtől Oszama. Ez az élet fülsüketítő moraj, de jól figyeljen. Azt meghallani, ha egy tű leesik."

Ezt a könyvet egyfajta pótlékként vettem. Egy átmulatott hétvége után nem volt mit olvasnom a vonaton hazafelé. Megláttam a Keletinél az 500 forintos könyvárusnál és mintha már valahol olvastam volna, hogy nem rossz, így megvettem, hogy legyen mivel tölteni az 1 órás vonatutat. Nem tudtam, hogy ennyire megdöbbentően érdekes olvasmányt szereztem be.

A főszereplő nő (aki anyja volt egy négy éves kisfiúnak és felesége egy bombaszakértőnek) és akinek a neve nem derül ki a sztori folyamán egy levelet ír Oszama Bin Ládennek. A könyv az ő személyes története, ami egy szörnyen őszinte levélként íródott a terroristának, aki az Arsenal-Chelsea meccsen felrobbantja az egész stadiont május elsején.

A tavasz szele nem virágillatot hoz magával, hanem égő halottak szagát. A gyerekek és szüleik nem a parkban élvezik a napsütést, hanem egymást halálra taposva menekülnek az égő Londonból. A tűz és a robbanás felemészt ezernél is több emberéletet. A tragédia hatalmas. Az országnak, az embereknek, de leginkább az anyának, aki fiát és férjét is elveszítette azon a balszerencsés május elsején, amikor nem elég a tragédia a lelkiismeretével is el kell számoljon.

A levél, amit a világ egyik leggonoszabb terroristájának címez segélykiáltás, egyfajta terápia. Amióta megtörtént a tragédia egyszerű nem tudja helyrebillenteni az életét (amin nem is csodálkozok). A nő nyugtatókon él, kórházban tölt több hónapot, sokat iszik és képképzetek gyötrik, amik nincsenek segítségére a normális életbe való visszatérésben.

Ám mégis hiába a sok szörnyűség, Chris Cleave úgy adja a mondatokat a szereplők szájába, hogy egyszerre marad a történet vicces is egyben. Elcseszett szereplők, elharapott, de súlyos mondatok, őszinte kegyetlenséggel megírt szörnyűségek bemutatása és megannyi keserűség után ott bujkált végig a történetben a humor. Valami megmagyarázhatatlanul kegyetlen és morbid humor ez, ami a legnagyobb nyomorúság és szörnyűség kellős közepén jelenik meg és teljesen más megvilágításba helyezi a regényt.

Az emberről szól.Talán ezért is olyan szomorú. És ezért is szórakoztató egyben. Hol megrendítő, hol brutális , máskor gyengéd és reményt adó írás. Egyszóval letehetetlen. Az elsőkönyves szerző könnyedséggel vált át a szörnyűségből a humorban. Ahogy maga az élet. (részlet a fülszövegből)

Tényleg érdekes a sztori és bár sokszor tűnik elmesélésnek és nem levélnek, azért Oszama mindig visszatér a történetbe. A végére már nem az számít a főszereplő anyának, hogy elkapja és bosszúból megölje a terroristát, csak egy kis szeretetre és megértésre vágyik. A gyűlölethez már gyenge, és ahhoz is gyenge, hogy ő maga lobbantsa lángra Londont. Helyette megtették és megteszik ezt mások.




ÉRTÉKELÉS: 5/5


A könyvből egyébként film is készült Gyújtóbomba címmel Michelle Williams (Túl a barátságon, Viharsziget), Matthew MacFadyen (Mr. Darcy a Büszkeség és balítélet újabb kiadásában) és Ewan McGregor (Moulin Rouge, Miss Potter) főszereplésével. Azt hiszem meg kell nézzem hamarosan.

Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 250