Ó, én még olvastam volna! :)
Egy megjegyzés: az összevágás kicsit fura, volt, hogy egy fogalomról szűkebben, később pedig "távolabbról" beszéltél. Amúgy frankó, csak bővebben még jobb lenne (nyilván pokolba kívántad a vége felé így is, mi? :D)

Az a baj, hogy írtam volna még én is legalább vagy 20 oldalt és mindent jobban kifejtettem volna, csak hát az időhiány nagy úr :( összecsaptam gyorsan, nem is vagyok rá annyira büszke, mert tudom hogy ezt jobban is ki lehetett volna még dolgozni, tényleg rövidke lett meg néhol fogalomzavaros :D

ATTÓL, HOGY FÉLMŰVELT.

Attól,hogy képes kulturáltan, és finoman prostituálni magát, hogy az együttműködő agilitásnak és rajongásnak látsszon. És ez neki belefér, de ez a félműveltség egyik jele. Ugyanis félműveltnek nem lesz valaki hanem annak születik. Ez rosszabb mint a műveletlenség.
És ezek tenyésznek, minta gombatelep.

Zakkant: nem baj az, gondoltam is, hogy az időtényező nagy úr. Végtére is jó dolgozatot hoztál össze (ami ötöst kapott), úgyhogy frankó :)

Például attól sikeres, hogy még véletlenül sem olvas klasszikus művet, mert abban nincs üzlet. Ki a francot érdekel, mondjuk Thomas Mann Doktor Faustusa . A könyves bloggerek ilyen bulváros olvasók, mert a közönségük is innen kerül ki. Egy saját szellemi útját járó ember soha nem választana egy könyvet, mert a Pöttyös Kuki nevű blogger jót írt róla, hanem más forrásból keresi az olvasnivalóját. Tehát ez a szellemi középszer terepe.

Például még attól lesz sikeres, hogy egy bizonyos blogeres, hivatalos hangot vesz fel. Olyan kifejezéseket használ egy könyv értékelésénél, ami egy átlag olvasónak nem jutna eszébe, pedig ő egy átlag olvasó. És valószínű ezeket a paneleket egymástól tanulják. Ezzel olyan lesz az írás, mint egy amatőr irodalomkritikus írta volna, valódi háttértudás nélkül. Így személytelen és unalmas, nem valódi élményt ír le, hanem az elvárt élményt. Nem magának ír, ez nem egy önismereti elemzés az olvasmánya kapcsán, ez egy gyenge szellemi alapokon álló kritika, panel mondatottak. Én még egy bloggernél sem olvastam azt, hogy az ő személyét milyen mértékben alakította az olvasmánya. Eszébe sem jutna erről írni, nem ezrét olvas.

És még azért is sikeresek, mert képesek olyan könyvet a kezükbe venni, sőt elolvasni, amit utálnak, pld. Coelho. Sőt az oldalukon olyan könyvek reklámjai jelennek meg amihez amúgy semmi közük, így az oldal nem tükrözi egy ember szellemi állapotát, hanem egy üzleti vállalkozás.
Én soha nem raknék oda, ahol a nevem szerepel számomra ellenszenves könyvet, soha nem kapcsolnám össze magam vele. Illetve nem lenne az a kiadó, aki engem rá bírna venni, hogy szellemileg mérgezzem magam. De a sikeres blogger bevállalja.

Megjegyzem találkoztam nem ilyen bloggerekkel is, de ők a nem "sikeres" kategória, na azokat szívesen olvasom.

Na, látom, azért itt is feltűnnek olyan emberek, akik sajátos módon fejezik ki irigységüket, csak mert más eljutott szakdolgozata megírásáig. :)
Tudom-tudom... A magát vállalni nem merő is - ismerem a forgatókönyvet. :)

Egyébként a tárgyra térve őszinte leszek: maga a dolgozat nyelvezete, elrendezése nem igazán tetszett, viszont hihetetlenül lekötött, Anett, ahogyan a témát boncolgattad. Csak bele-beleolvasgattam hirtelen, mert határozott célom volt félretenni és hétvégén átrágni magam rajta (hiszen érdekelt a téma), de aztán azon kaptam magam, hogy fogtam és végigolvastam. :)
Ráadásul az időzítés is pont tökéletes volt, mert több év és két kudarcba fulladt próbálkozás után épp néhány napja indítottam el saját könyves blogomat. Ezúttal már szeretném jól csinálni, és sok gondolatot tudok, vagy legalábbis igyekszem menet közben hasznosítani. Olyanok ezek, amik magamtól eszembe sem jutottak volna szerintem. Ezekért mindenképpen ezer köszönet. :)

Abban van némi igazság amúgy, hogy sok blogger tényleg nem ír soha klasszikusokról, de ez még nem biztos, hogy azt jelenti, nem is olvas olyat. Ha a lehető legtöbb egyéni olvasó összegyűjtése a cél, akkor hülye lenne ilyen könyvekről írni, mert, valljuk be, Magyarországon az internetet elég sok buta ember használja, a klasszikusokról szóló élménybeszámolók pedig nemhogy nem érdekelnék őket, de nem is tudnák értelmezni. Ha viszont slágerkönyvekről olvasnak, akkor visszatérnek, továbbviszik a hírt, ergo gyarapszik a tábor.
Más kérdés persze, hogy én magam részéről ilyesmivel nem értek egyet, mert ha klasszikust olvasok, az is én vagyok, mert engem érdekel, és véleményem arról is lesz, érzelmeket, gondolatokat belőlem is kivált - miért kellene hát, hogy eltitkoljam, kvázi, megtagadjam önmagam néhány plusz kattintásért havonta.
Lényeg a lényeg: nem biztos, hogy egy könyves bloggert el kell ítélni blogja tartalma miatt, pláne, hogy azért a fogalmazásból a műveltség is leszűrhető valamelyest, az átlagosan művelt, könyveket olvasó emberek legtöbbjének volt már klasszikus a kezében.

Meg szerintem a népszerűség nem egyenlő a baromi nagy olvasótáborral.
Akkor jó egy blog, ha kialakult egy fix közönsége, de az már mindegy, hogy azonos idő alatt ezer az egyéni látogató, vagy csak tíz, ha az a tíz nem a jól bejáratott baráti- és ismerősi kör, hanem az író számára alapvetően idegen emberek, akiket tényleg a blog érdekel. Meg amikor tényleg nem amatőr irodalomkritikust játszik az ember, hanem valóban csak a saját élményeit akarja megosztani a hozzá hasonló érdeklődésűekkel.
Ha ez megvan, akkor szerintem simán lehet mérvadó egy értelmes, művelt ember számára is, milyen olvasmánnyal próbálkozzon legközelebb. Aminek nem kötelező klasszikusnak lennie, mert nem csak azok lehetnek minőségi és/vagy jó élményt nyújtó könyvek. :)

Sajnos időm nem volt az egészet elolvasni kedves zakkant! De jó pár helyen beleolvastam a szakdolgozatodba. ÉS érdekes volt, mert bár én is könyves blogger vagyok azt hiszem, még sosem foglalkoztam ilyen áthatóan ezzel a kérdéssel. De egy csomó mindenben magamra ismertem. Persze csomó mindenben nem:)