"Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt." 

Vámpírok, lélektelenek, farkasemberek, szellemek - áhhh lerágott csont már ez, legyintettem mikor kinyitottam a könyvet. Hiba volt! Mekkora hiba! 

Gail Carriger nem egy szimpla vámpíros - vérfarkasos regényt írt, ami a 19. században játszódik, hanem egy steampunkkal megspékelt természeten túli dolgokkal foglalkozó regényt,  ahol léghajóval közlekednek a tehetős úri osztály tagjai és együtt élnek a fura teremtményekkel. Gail olyasfajta regényt hozott össze amiben van humor, izgalom, érdekes technikai leírások és  elmés párbeszédek amiktől annyira szerethetővé váltak a karakterek. Észrevétlen építette fel az általa megteremtett világot. Amikor becsuktam az utolsó oldalt rájöttem: nem szabad egyből ítélkezni. 

A helyszín Anglia, Viktória királynő uralkodása alatti korszak, ahol békésen éldegélnek egymás mellett a vámpírok, a farkasemberek és az egész világ tud létezésükről. Mindkét fajnak van saját kormányzati szerve és megférnek egymás mellett. Élnek még ebben a világban lélektelenek is, akik érintésükkel semlegesíteni tudják a vámpírok és a vérfarkasok képességeit, erejüket, de titok fedi a lélektelenek kilétüket. Ilyen a főszereplő Alexia Tarabotti, aki okos, nagyszájú, különleges és ezek mellett vénlány is.

Tarabotti kisasszony próbálja normálisan élni az életét (a nem éppen normális családja mellett), élénken érdeklődik a könyvek iránt, kedvenc helyei a könyvtárszobák, imádja a technika újdonságait és mindig hord magánál egy fura esernyőt, egy ezüst hajtűt és szereti az édességeket meg a teát. A könyv elején Alexia éppen teázni készülődik egy társasági eseményen. A kisasszony egy üres könyvtárszobában lát neki ennek az egyszerű folyamatnak, amikor egy bolytalan vámpír nekitámad. A vámpír nem tartozik egyik környékbeli vámpírboly szervezetéhez sem és nem is tud Alexia lélektelenségéről így rátámad. Ahhoz, hogy a kisasszonynak ne essék bántódásra önvédelemből leszúrja támadóját. Ezután elindul a nyomozás, hogy kiderüljön egy kóbor vámpír miért támadt rá egy társasági eseményen a hölgyre és ezután egyre furcsább dolgok veszik kezdetét a természetfelettiek, a természeten túliak és a halandók világában.

Az izgalmak mellett egy másfajta szál is elkezd kibontakozni a regényben ezzel párhuzamosan. Alexia és Lord Maccon (a vérfarkas falka vezetője) közötti viszony (ami egy sündisznó szerencsétlen elhelyezésével kezdődik) kezd fura fordulatokat venni. Maccon eddig úgy tűnt nem szívleli Alexiát, ám a nyomozást ő vezeti így kénytelen a lánnyal több időt tölteni, hogy megóvja testi épségét. És úgy tűnik ez a férfinak nem is nagyon esik nehezére.

Úgy záporoznak a gőgös Lord és a vámpírtámadások / vámpír eltűnések ügyébe egyre jobban belekeveredő Alexia közötti a humoros és pikírt szócsaták, hogy öröm volt olvasni. Bevallom imádtam a kettejük között zajló dialógusokat és ezzel szerintem nem vagyok egyedül! Az írónő (és persze a fordító) hihetetlen módon csűrte és csavarta a szavakat! A két karakter sok mókás és izgalmas helyzetbe keveredik a regény folytán, így nem győztem hol a kuncogásomat hol a csodálkozó "óh, ne már!" kitöréseimet visszafojtani a tömegközlekedési eszközökön. Bevallom Alexia mellett én is egy kicsit beleszerettem Lord Maccon skót akcentusába, ami akkor jön elő, ha felbosszantják.

És hogy miért steampunk? Bevallom kevés ilyen regényt olvastam, de van egy két ismerősöm aki rajong a steampunk irodalomért, így én is ismerkedek néha a témával. Gail Carriger a XIX. század technikai vívmányait olyan módon írja le, ahogy azt sosem képzeltem volna. Nem unalmas, nem száraz, nem túlbonyolított és nem túlzottan elnyújtott. Féltem egy kicsit, hogy majd unni fogom ezeket a részeket, de tökre lázba hoztak azok a regényrészek ahol ki lettek tárgyalva az eszközök, a járművek, az akkori tudományos nézetek, a sok használati tárgy és persze a korabeli divat. Legjobban a léghajókért voltam oda, igaz keveset szerepelnek benne (de úgy hallottam később lesz ennek még több jelentősége is) továbbá Alexia esernyője, ami a borítón is látható.

Alexia és Conan Maccon mellett a legviccesebb figura a könyvben egy több száz éves vámpír Lord Akeldama, aki imádja a cuki félmeztelen dolgozóit (dolgozók=vámpírokat segítő önkéntes munkaerő, a farkasembereknél ugyanezt a feladatot a talpasok látják el) és borzasztó színű bársony anyagú rokokó ruhákat hord és mindenről és mindenkiről van egy jó pletykája. Éltes vámpír létére szeret társasági eseményeken részt venni, kiöltözni és a vámpíroktól szokatlan módon eszik és iszik is előszeretettel. 



ÉRTÉKELÉS: 5/5

Nem is tudom még mit tudnék leírni így rövid leszek: egyszerűen imádnivaló, szórakoztató és izgalmas újdonság a könyvpiacon Gail Carriger regénye, amit a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából (köszönöm szépen még egyszer) megjelenés előtt elolvashattam :)

A regényt az írónő a Könyvfesztiválon dedikálni is fogja a kiadó standjánál április 21-én 14.00-15.00 között és valószínű, hogy én is ott fogok ugribugrizni egy aláírásáért, mert imádtam a Soulless-t. 

Oldalszám: 374

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Jó hír, hogy a regény folytatásos, így még olvasni fogok Alexia eltűnt esernyőjéről és a léghajók is komolyabb szerepet kapnak majd a többi kötetben. Ráadásul a Lélektelen végen egy fontos dolog történik Alexiával, aki magától az angol királynőtől kap új tisztséget, úgyhogy ez is tartogat  veszem, sok izgalmat tartogat majd a következő részekben, akárcsak a szerelmi vonal Maccon-nal.




A könyv vége tartogat még extrákat (egy interjút Gail Carrigerrel) plusz egy kis ízelítőt a következő kötetből. A képekre meg most akadtam a neten és beraktam ide, mert szerintem illik a regényhez :)