Kaptam nemrég néhány fejezetet ebből a könyvből, de mivel gép előtt nem szeretek igazán olvasni, így ki kellett nyomtatni. Időbe telt, nem is nagyon foglalkoztam vele meg bevallom kicsit féltem nekikezdeni, mert egy tucat tizenkettőnek hittem.
Tegnap hajnalban elolvastam és legszívesebben megcsapkodtam volna magam a kinyomtatott lapokkal, hogy milyen hülye vagyok. Alig várom, hogy megjelenjen és tovább olvassam! (Ezúttal rendes fűzött formában.)
Svéd. Boszorkányos. Izgalmas. Misztikus. Emberi. És kell! Az egész!
A főszereplők (mert többen is vannak ám!) hat lány, akik egy középiskolába járnak és alig ismerik egymást. Egy éjjel azonban megváltozik az életük. A svéd városban megmagyarázhatatlan öngyilkosságok történnek, amiket egy sötét erő irányít. Engelsforsban (a városka neve, ahol a történet játszódik) a fiatalok nem is annyira ártatlanok, mint ahogy azt mindenki várná. Mindegyiküknek van valami titka, valami sötét dolog, amitől legszívesebben menekülnének, ám nem tudnak.
A hat lány (Minoo, Rebecka, Vanessa, Linnéa, Anna-Karin és Ida) mindegyikében van valami különleges erő, amivel együtt kell élniük. De ez nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt gondolták azon a teliholdas éjjelen, amikor egy csapásra megváltozott az életük egy kihalt erdei tisztáson. Ráadásul ott van köztük a kamaszos lázadás, a bizalom kérdése és az a sok szorongás. A családtól, az iskolai megmérettetésektől, a szerelemtől, a barátságtól és önmaguktól.
Mats Strandberg és Sara B. Elfgren a két szerző olyan hangulatot teremtett olvasás közben, hogy kirázott a hideg. Bennük megvan mindaz, amitől a svéd írók annyira jók! (Millenium trilógia, Hívj be!)
A megjelenésig már nincs sok hátra, október 25-ig kell csak azon agyalnom, hogy mi lesz a lányokkal, akik mindegyike nagyon sok érdekes történetet rejt. Ebben biztos vagyok. Meg abban is, hogy megveszem az első részt. Aztán a második is, meg a harmadik is.
Mert, hogy a Kör bizony egy trilógia, és az első rész hamarosan debütál. Ha kedvet kaptatok akkor kattanjatok a könyv oldalára a Geopen kiadónál, olvassatok bele a hivatalos blogon, vagy rajongjatok a Kör Facebook oldalán.
Azt hiszem bátor dolog volt tőlem, hogy eme regénnyel nyertem betekintést a norvég kortárs irodalom egyik legtehetségesebbjének mondott Loe munkásságába. Az 1996-os Naiv.Szuper című könyvét mindenhol az egekig marasztalták, de én bevallom, bár ismertem és hallottam Erlend Loe nevéről, de az az Elfújta a nő című könyvre csak a borító miatt figyeltem fel.
Gusztustalanul neonpink. Sárga és fekete nagy betűkkel és giccses kis pixelekből álló szívvel. Tökéletes! Ez kell nekem! - gondoltam, amikor megláttam az újdonságok között 2010-ben egy kirakatban. Aztán az élet úgy hozta, hogy a Scolar kiadónál járva megkaptam ezt az apró rózsaszín vékony kis regényt, de csak most jutott rá időm elolvasni így két év után. Egyébként azt hiszem a legjobbkor olvastam el.
A regény főszereplője egy 20-as évei közepén járó fiatalember, aki egyszercsak azon kapja magát, hogy együtt él egy szintén korabeli lánnyal, Marianne-val. Az ő kapcsolatukról szól a regény. A srác gondolatai és érzései ironikus köntösbe csomagolva jelenik meg az Elfújta a nőben. Az elején zavartak az író rövidre vágott mondatai meg a főszereplő csapongó gondolatmenete és majdnem félbehagytam. Aztán tovább olvastam és közben rohadtul ideges voltam Marianne-ra meg a picsás viselkedésére, és dühöngtem a srác miatt, aki nem volt képes megmondani neki, hogy amit csinál az gáz.
"Marianne szerint hátborzongatóan erős hajlamom van rá, hogy a végtelenségig töprengjek semmiségeken. Viszont a saját gondolataimra én mondom meg, mennyi időt szánok, vágok vissza."
A csaj mindent szeretne megszabni a pasinak, aki egy szerencsétlen balga papucs és hagyja magát (egy bizonyos pontig.) A könyv elején rögtön összeköltöznek (Marianne hozza a 12 dobozát meg a béna sárga komódját), majd élik a közös albérletben élő szerelmespárok életét. Unalom, unalom hátán néha egy baráti összejövetel, vagy parti, de főként a csaj irányít és beszél. A srác gondolatai néhol nagyon fárasztóak, néhol roppant ironikusak és már amikor feladnám az egész könyvbe vetett hitemet, akkor Loe leír egy olyan fricskát, hogy magamban somolygok.
"Elhatároztam, megpróbálok fülig beleszeretni. Bizony, már holnap megkezdem ez irányú munkálataimat. Csak nem tarthat olyan sokáig."
"A szerelem legbiztosabb jele az, ha nem vagyunk biztosak abban, mit érzünk."
"A szerelem legbiztosabb jele az, ha nem vagyunk biztosak abban, mit érzünk."
De a szerelem nem ilyen, nem elhatározás kérdése. A párkapcsolatnak pedig iszonyat sok buktatója van. Ezekről mind lehet olvasni a regényben: megfelelési kényszer, megértés, őszinteség, szex, a két ember baráti társaságának összecsiszolása, szülők viszonya a másik félhez, félelem attól, hogy a másik kevésbé szeret, parázás, hogy a megszokás elrontja a dolgokat, a különböző érdeklődési körök összehangolása, rossz szokások elviselése, önmegvalósítás a másik mellett.
Az olvasás közben úgy éreztem kicsit olyan volt az Elfújta a nő mintha rólam (is) szólva. Vagyis egy régi kapcsolatomról, amiből azóta tanultam már egyet s mást hiszen eltelt jó pár év. Persze mindig utólag jövünk rá a dolgokra, közben nem látjuk át az egészet, mert benne vagyunk.
A főszereplő sincs jól, és nem is történnek vele jó dolgok. Kirúgják a munkahelyéről, egyetlen hobbija az, hogy eljár úszni. Közben összekeveri a megszokást a szerelem érzésével és bizonytalan a jövőt illetően. Egyedül is tud létezni, erre is van példa a könyvben, de függ Marianne-tól. Megismer más lányokat, de egyik rosszabb mint a másik. Közben telnek el a hónapok, az évek, meg az évszakok, de nem tud túllépni Marianne-n. Pedig a nő olyan dolgokat művel (a háta mögött is) szemrebbenés nélkül, hogy kijárna neki egy jó nagy csattanós pofon. Rohadtul haragudtam a srácra, Marianne-ra, mert mindenhogy elrontották, azt amit el lehet. Haragudtam magamra is, hogy én is voltam ilyen hülye.
"Az éjszaka közepén felriadtam. Mintegy villámcsapásra megvilágosodott előttem, hogy az én életemet a világon senki más nem élheti le rajtam kívül."
Értékelés: 5/3.5
Az van, hogy ez a könyv tanulságos azért. Néhol furcsa, meg vontatott, főleg azok a részek, ahol a párocska utazgat Európában és csak azt írja le Loe, ami a vonaton történik. De még a semmiségek közepette is be tud szúrni egy-egy olyan párbeszédet, ami üt. Néha untam, néha nem.
Hát ilyen ez a könyv. És nem csak lányoknak hasznos, szerintem kifejezetten jó lenne, ha több srác olvasná el. Lehet, hogy lenne egy-két összetört szívű lány, de azért mi sem vagyunk szentek. Mindenki viselkedett Marianne-ként és biztos, hogy sokan voltak már a másik fél szerepében is. De hát a szerelem ilyen. A kapcsolatok és az emberek bonyolultak.
A könyvet köszönöm szépen a Scolar kiadónak!
Oldalszám: 187
A Vörösmarty téren rendezett könyvfesztivál előtt figyeltem fel a könyvre, mert elég sok könyvesblogger várólistáján landolt, én pedig megbízok mások ízlésében, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam. Direkt nem olvastam el a kritikákat róla, mert nem akartam, hogy befolyásoljon mások véleménye.
A Gabo kiadó standjánál meg is tapogattam a vaskos kötetet és alig volt szívem otthagyni. Aztán megkaptam születésnapomra ajándékba (iszonyat örültem), és bár van sok olvasnivalóm meg haladni kéne a Várólistával is, de gondoltam nem árthat ha gyorsan kiolvasom. Egyébként is érdekelnek az olyan könyvek, amik a történelemre és mágiára illetve az ezekkel kapcsolatos világnézetekre és az akkori korra adnak visszatekintést.
Katherine Howe írónő a PhD programja közben egy pókerezés alkalmával osztotta meg barátaival a gondolatát a könyv ötletéről. A srácok rábeszélték, hogy írja meg és ő így is tett.
A boszorkányoskönyv főszereplője Connie, a Harvard egyetemen tanul és részt vesz a PhD programban, ahol nyáron el kell készítsen egy kutatást. A professzor, aki segít neki nagyon tekintélyes név a szakmában, a lány nem akar csalódást okozni neki. Nyár elején Connie anyja rábízza a lányra a nagyitól örökölt ház kitakarítását és eladását. A lány Salem városa mellé utazik, hogy körülnézzen a rozzant évek óta nem lakott házban. Régóta felhalmozódott por, elburjánzott kert és rengeteg lim-lom fogadja. A lány megígéri az ezoterikus (auralátó) beállítottságú anyjának Grace-nek, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy eladja a kis lakot.
Connie takarítás közben talál egy rozsdás kulcsot, ami tartalmaz egy kis cetlit melyre egy nevet írtak fel. Deliverance Dane. A lány nem tudja ki lehet e név mögött, ám valamiért nem hagyja nyugodni a dolog. A házban takarítás közben fura emléktöredékek támadják meg a lány agyát (ezek inkább csak fura benyomások, megérzések, semmi véres horror), és egyre többet tud meg Deliverance-ről is. Rájön, hogy a név egy Salem városában élő boszorkányt takar.
A salemi perekről a lány is tanult illetve hallott, ám nem tudja mit kereshet anyja hazában egy olyan név, akit a nagy boszorkányperben akasztottak fel. És vajon mi köze van neki ehhez?
Connie rájön, hogy Deliverance-nak volt egy könyve, ami évről évre és generációról generációról öröklődve követte végig az 1692-es boszorkányperig terjedő időt a gyógyító, bábaasszonyok vagyis az akkori boszorkányok és leszármazottjainak sorsát. A diáklány rájön, hogy ez a könyv lenne a legjobb kutatási téma a készülő dolgozatához, de előbb ezt meg kell találni. Professzora sürgeti a lányt, mert őt is érdekli ez a régiség és bízik abban, hogy a lány áttörő dolgozatot nyújt be a tanszékre. Connie a könyv keresgélése közben összebarátkozik egy alpinistával, Sammel, aki egy templomot restaurál a faluban. Barátságból gyorsan szerelem szövődik: klisék, klisék everywhere. (A csillagnézős meteoros rész nekem már kicsit túl geil volt.)
A boszorkányoskönyvben a jelen történései mellett nyomon követhetjük Deliverance életét az 1600-as évek végén. A két szálon futó történet múltbeli eseményeiről szól fejezetek egész érdekfeszítően tárják fel az 1692-es perek mögött megbúvó emberi tetteket, érzéseket és az utánuk következő sötét éveket a túlélők számára.
Értékelés: 5/3.5
A könyv szerintem korrektül felépített (jelen/múlt részek) és van valami furcsa megkapó hangulata. A leírások nagyon elképzelhetőek, az ósdi ház szinte előttem van, amit Connie-ra bíznak, hogy tegye rendbe. Mivel a szerző kapcsolatban áll a boszorkányperekben elítéltekkel jól beleásta magát a témába, és látszik, hogy "személyes ügy neki" ez a sztori. Sok érdekes és különleges régi szót használt Howe de... Valami nem okés. Nekem a végső befejezés nagyon furcsa volt. Nem spoilerezek, de inkább kínosan kacagtam a végső "összecsapásnál" Connie-n és nem rágtam tövig a körmömet, mert teljes mértékben kiszámítható volt minden. A téma viszont tökéletes választás lehetett volna egy jobb sztorival, erősebb karakterekkel.
A boszorkányos téma miatt azóta beszereztem egy könyvet Amúgy Pöfivonatnak nagyon tetszett A boszorkányoskönyv, még az is, hogy kiszámítható volt, Amadea meg a legjobban a szerelmi szál miatt akadt ki. (Tegyük hozzá jogosan, de nekem ez nem is volt annyira cinkes a könyvben.)
