"Hogy hajlandóak voltak olyan közel ülni a vetítővászonhoz, az csak azért lehetett, mert nem tudták elviselni, hogy ne hozzájuk jussanak el először a film képei, amelyeknek aztán még le kellett küzdeniük az egymás után következő sorok jelentette akadályokat, hogy sortól sorig, nézőtől nézőig, szemtől szemig jutva, végül megbecstelenítetten, elhasználódottan, egy levélbélyeg méretére redukálódottan és totális mellőzésben részesülve a leghátulsó sor szerelmeskedői részéről, mégis megkönnyebbülten térjenek vissza forrásukhoz, a mozigépész fülkéjébe. Ez a vetítővászon ráadásul egyfajta védőfal is volt, védelmezte őket a világtól. 

Théó és Isabelle furcsa kapcsolatban él együtt (író apjukkal, aki verseket szerez, és anyjukkal, aki apjuk kívánságát lesi, amikor megszállja az ihlet) egy hatalmas házban. Matthew egy évvel idősebb náluk és cserediák Amerikából. A fiú teljesen oda van az ikerpárért. Ő is rajong a filmekért és ha teheti naponta együtt lóg a moziban a Théóval és Isával. Barátság kezd kialakulni közöttük, legalább Matthew szeretné ezt hinni.

Egyik nap a mozit hirtelen bezárják. Matthew nagyon megijed, hogy a mozival együtt a két tini érdeklődését is elveszti és barátok nélkül marad Párizsban. Némi gyenge próbálkozás után a mozin kívül beszél meg találkozót az ikrekkel és egy furcsa csíny után (amikor is körbefutják a Louvre múzeumot) közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok.

Együtt bóklásznak a városban (végtelen sok leírást olvashatunk Párizsról, és sok francia hely megemlítése), és a csíny letudása után Matthew kiköt az ikrek házánál. Egy éjszakát náluk tölt, ami elég sok mindent megváltoztat. A fiú rájön, hogy az ikrek között nem csak testvéri viszony van, hanem egy nagyobb függőség is, ami sokkal fanatikusabb és fertőzőbb, mint a filmvászon iránti rajongásuk.

"Théo és Isabelle született szenvedélybeteg volt, akik számára a film és az egymás iránti heves vágyódás volt az egyetlen narkotikum, amivel valaha éltek."

Az ikrek szülei elutaznak a városból nyaralni, Matthew felmondja a szállodai szobáját és odaköltözik Théóhoz és Isabellehez. Eleinte csak zenét hallgatnak és élvezik a semmittevést és azt, hogy 0-24 tudnak beszélgetni a filmekről. Kitalálnak egy filmes játékot is egymás szórakoztatására. A nap bármelyik szakában eljátszhatnak egy-egy film jelenetét, ami éppen beleillett az adott helyzetben és a jelenet végén elkiabálják magukat: Mondj egy filmet! Aki nem tudja a megoldást eleinte zálogba pénzt ad, majd ez a fura játék egy idő után nem elégi ki a fiatalok kedvét. 

Egy ilyen Mondj egy filmet! eset után a könyvben elszabadulnak a történések, és a perverz, szadista vágyak. Olyan dolgokat tesznek ezek a 17-18 éves fiatalok, amikre nincsenek igazán szavak. Miközben a három tini a zárt ajtók, lehúzott függönyök között háborítatlanul űzik a kis játékaikat, addig a körülöttük élő világban egy forradalom bontakozik ki. Végül ez az esemény zökkenti ki őket abból a súlyos és beteges elszigeteltségből, amibe egymást sodorták.

Értékelés: 5/3 

A végtelen sok unalmas francia szó és párizsi leírás halmozása után valahogy nagyon lassan indul be a cselekmény. Annyi minden lett volna még a három tini fura viszonyában, ami kb a könyv felétől a háromnegyediéig tart. Amikor ráeszmélnek, hogy a világ körülöttük teljesen megváltozott, nagyon gyorsan véget is ér a történet. A tragédia, amit a végén tartogat Gilbert Adair számomra borítékolható volt, de mégis hiányt érzek.

Néhol megdöbbentett, néhol elcsodálkoztam, néhol untam, néhol olvastam jó gondolatokat (javarészét felskicceltem a moly-ra idézetként) de összességében engem ez az Álmodozók nem győzött meg annyira, mint a többi értékelőt. Ráadásul iszonyatosan zavart, hogy a francia szavakat nem magyarázták meg lábjegyzetben. Honnan a rákból tudjam, hogy mit jelentenek ezek? Versek meg dalszövegeket. A franc gúglizzon regényolvasás közben. Ehhh! 

Isa és Théo karakterei is végtelenül idegesítettek. Matthew-t bírtam, ebben az egészben ő volt az, akinek nem volt semmi "hibája", feltéve azt, hogy elkezdett belefolyni a történésekre és számára nem maradt már menekvés se. Sajnáltam őt egy kicsit. 

Szóval nekem az Álmodozók nem lesz a kedvenc regényem a francia fiatalságról és a lázadó politikai forrongókról sem az 1968-as nagy francia tüntetések idejéről. Egyszerűen kiolvastam és felraktam a polcra. Majd ha valahol a kezembe kerül a film, mert van belőle az is, akkor jól megtekintem. Hátha a filmmel együtt ad még valamit. Egyébként van belőle a Thália színházban előadás is.

Szóval biztos nem oknélküli a hype, csak nekem ez most nagyon nem jött át.