Samantha Shannon: Csontszüret

– A világtalanok elméje olyan, akár a víz. Szürke, csendes, áttetsző. Elég ahhoz, hogy életben maradjanak, de ennél többre nem. A tisztánlátók tudata viszont annál inkább az olajhoz hasonlítható, sokkal sűrűbb. És ahogy az olaj meg a víz sem keveredik, ez a két elme sem fog soha. (…)

– Ha a látók elméje olaj… – Most nagyon gondosan mérlegeltem a szavaimat. – Akkor a tiétek mihez hasonlít?

Egy pillanatig azt hittem, hogy nem fog válaszolni. Végül bársonyosan rekedt hangon egyetlen szóval felelt:

– Tűz.

A Férfi szerencséjének már ITT örömködtem, de a könyvről illetve írónőjéről akit "az új J.K. Rowling"-ként emlegetnek, is illene írnom. Samantha Shannon nem az új JKR. Ezt szögezzük le az elején. A Csontszüretnek nem sok köze van a Harry Potter történetekhez.  Annyiban max, hogy ez is 7 részesre van tervezve és egy különös világot mutat meg nekünk Shannon. Nem mondom, hogy kevesebb (már akinek), de több semmiképpen sem volt számomra mint a Harry Potter regények. Van egy olyan érzésem, hogy a Csontszüret sikerességében is elmarad majd JKR-től, de még a Twilight Sagától is, amit szintén emlegetnek a könyv fülszövegében. Hülyeség! Bármilyen összehasonlítás is, mert nem helytálló, csak szeretne az lenni!


A Csontszüret egy jól megírt disztópiás ifjúsági regény (van aki szerint fantasy), mely 2059-ben játszódik, egy olyan világban, ahol a látók (különleges adottságokkal rendelkező emberek) üldözöttek. A látás, vagy más néven tisztánlátás képessége (szellemek érzékelése, észlelése, jövőbe látás, aura olvasás, jósolás kártyából, tenyérből stb.. stb..stb..) halálos bűnnek számít. Angliában járunk, ahol a Csontszüret című regényben egészen VII. Edwardig vezetik vissza ezt a tisztánlátóktól való félelmet. Scion London (London neve 2057-ben) úgy él, hogy igyekeznek kiirtani és a Towerbe zárni azokat az embereket, akik rendelkeznek a tisztánlátás tehetségével. Születési hibának és elfajzott dolognak tartják azokat az embereket, amiket bármiféle dolog köt a szellemvilághoz.



A főszereplő Paige különleges lány. 12 éves korában egy kopogószellembe akad és ez felnyitotta a szemét, hogy ő más mint a többiek. Paige álomjáró. Be tud hatolni mások fejébe, miközben elhagyja a testét és ezzel a képességével meg is öltheti akár áldozatát.

Paige jól titkolja az "égi adományt", ám őt sem ejtették a fejére, mert tudja, hogy halálbüntetés várhat rá képessége miatt. A lány alig 17 évesen a suli befejezése után belép a Hét Pecsét társaságba. A szintén különleges képességek klubja mindenféle illegális dologgal foglalkozik pl: halott szellemekkel festenek képeket, amiket aztán eladnak. Paige munkája, hogy emberek elméjébe törjön be és tudjon meg dolgokat, de egyelőre kevés sikerrel jár, mert még nem edződött meg annyira. 

– Szia, Pieter! – kurjantottam oda a sarokban gubbasztó kísértetnek, aki lágy, unott derengéssel felelt. Magát a felvillanást nem láttam, csak éreztem: Pieter megint depressziós volt. Néha nagyon megviselte, hogy már nem él.

Paige jól elvan a Pécsetekkel, de egyik nap elkapják a metróban az ÉBER emberei (ők a Scion London felderítő egységei, akik arra szakosodtak, hogy begyűjtsék a látókat). A lány arra kényszerül, hogy elméjével behatoljon két metróellenőr agyába, megöli az egyiküket, a másik férfit pedig megőrjíti. A lány hiába menekül édesapjához, így is elkapják a lányt, ám nem azok, akikre számít. A Towerből gyorsan átkerül Oxford elhagyott részébe, Sheol I-be, ahol szinte rabszolgaként, de viszonylagos biztonságban élhetnek a rephaiták városában.

Rephaiták egy különleges faj. Ők nem emberek, nem is vámpírok, de mások aurájából táplálkoznak, hatalmas termetűek, gyönyörűek, aranyszínű a bőrük és színváltós a szemük. Egy új faj ők,  akik már évek óta itt élnek a Földön és nem csak Angliában. A kormány tud róluk és jóváhagy nekik dolgokat. A rephaiták 10 évente rendeznek egy Csontszüretet (innen a cím ugye), ahol új különleges képességű emberek deportálnak (természetesen a kormány tudtával) az isten háta mögötti elhagyott helyre ahol ők uralkodnak felettük. A foglyok sorszámot kapnak, és gazdáik a rephaiták megpróbálják megtörni (Paige-t betörni inkább) őket és harcolni tanítják egyfajta mentorként. Ki kedvesebb gazda lesz, ki kegyetlenebb, de minden sorszámmal ellátott egyén a gazdájának tartozik elszámolással.

Paige ide kerül, miután ő is a Csontszüret egyik résztvevője lesz, miután felfedezik, hogy különleges képességei vannak. Samantha Shannon különleges világát kasztok alkotják. Legalján állnak a harlekinek (ők mutatványosok, de rendelkeznek gyenge képességekkel mint jövő látás, kártyából jósolás stb.), utánuk következnek a fehérkabátosok, rózsaszín kabátosok és a rőt kabátosok. Paige és a többi elfogott fiatalból kerülnek ki a rephaiták szolgái és alattvalói, akik egy-egy próbatétel után kis védencük egyre feljebb és feljebb kerülhet a ranglétrán. Aki elbukik azt lefokozzák és mehet koldulni az utcára a harlekinekkel együtt.

Ez a furcsa világ végig rengeteg információt tartalmaz, amit azt hiszem első olvasásra nem is mindig tudtam felfogni. Jegyzetelni lusta voltam, de eléggé sok név, szereplő és a képesség, de még a kasztok is külön-külön figyelmet érdemelnek. Akárcsak maguk a rephatiák, akiknek vezetőjük a vérúrnő, akinek hitvese (vérhitves - bakker milyen hülye név már ez!) Arcturus, az ő rabszolgája lesz Paige. 

Tévedsz, öcsém. A tudás veszedelem. – Liss az állához húzta a térdét. Duckett is pont erre célzott. – Ha egyszer már tudsz valamit, soha többé nem tudsz megszabadulni tőle. Mindig viselned kell a terhet. Mindig.

Az elején még nem idegesített a főszereplő csaj. Úgy tűnt vagány lány, aki a titkos társasággal próbál élni egyik napról a másikra. Aztán átkerül Oxfordba, itt teljesen ellehetetleníti magát. Arcturus a vérhites rendesen bánik vele, nem éhezteti, nem kínozza, csak azt szeretné, ha Paige figyelne rá és normálisan beszélgetne vele, és tanulna tőle. A lány viszont rohadt makacs. Szökni próbál és szó szerint le se szarja Arcturust. Folyamatosan titkolózik a férfi előtt, pedig tudja, hogy megbízhat benne, hiszen ő is többször védi meg a vérúrnő előtt, aki ha rájönne, hogy milyen képességei vannak Paige-nek azonnal lecsapna rá.

Egy szó mint száz a végére Paige nem nőtt a szívemhez. Bosszantott. A csökönyössége, a felesleges lázadozásai, és az, hogy nem látta a fától az erdőt. Samantha Shannon regényével egyetlen egy gond van. A főszereplő karakter. Igaz a többiekről vajmi keveset tudunk meg. Pl a Hét Pecsét tagokról Paige visszaemlékezéseiből csíphetünk el dolgokat, amik persze elengedőek, de nekem kevés volt. Ha Paige szimpatikusabb és jobban megkedvelem, akkor biztos nem vágyakozom annyira, hogy inkább legyen szó a szerencsétlen Lisbeth-ről több rész, vagy Michaelről (Arcturus néma szolgája), vagy akár Arcturusról a vérhitvesről.

Mozgalmas könyv egyébként a Csontszüret és valahogy a feléig oda voltam érte, aztán valami történt. Izgultam azon a részen, amikor Arcturus próbára küldi Paige-t egy erdőbe, ahol az emiták (gonosz, bűzlő szörnyek, akik embereket zabálnak, csonkítanak meg a sötétből ráugorva azokra) leselkednek a lányra, de mégis kijut. Utána valahogy nem tudom mitől, de elkezdtem unatkozni. Persze a könyv vége tartogat izgalmas részeket, meg csatát, meg összetartást, és szövetségesek felbukkanását, de valami akkor is hiányzott. És zavar, hogy nem tudom megmondani mi.

Lehet, hogy jobban kellett volna figyelnem a kasztokra, a történelmi összefüggésekre, vagy a sok rephaita nevére, akik felbukkannak a könyvben, hogy képbe kerüljek ezekkel az ellentétes célokkal és eszmékkel. Hogy ki miért küzd, ki mit akar elérni, ki kivel barátkozik, ki kivel szövetkezik és a többi és a többi. Bár nem hiszem, hogy ez miatt esett vissza a könyv 5/5-ből végül 5/3.75-re. Egyszerűen valami nem jött át, nem hatott meg. Nem szerettem bele Arcturusba, bár aláírom, hogy Paige és mestere közti viszony alá és felé rendeltsége érdekes volt, Paige lázadozásai viszont gyerekesek voltak a Nagymesterrel szemben. Bár a bizalmat nehéz kiépíteni, én Paige helyében nagyon másként álltam volna a rephaita vérhitveshez.

Kínosan feszengtem a végső színház függöny mögötti jeleneten. Ez oda vajon miért kellett? Felesleges és nekem nem volt sem romantikus sem megmosolyogtató, hanem cikinek éreztem. Mintha csak azért lenne odatéve, hogy ilyen is legyen a könyvben. 

Egy szó mint száz egy kicsit megfeküdték a gyomrom a megnyílt éterről szóló mesék, ahonnan (mint valami űrlények bakker) leszálltak a rephaiták és elfoglalták a Földet (vagyis London egy részét), majd mögöttük érkeztek az emiták (más néven Zabálók), akik vígan lakmározhatnak az emberekből és félő, hogy ha nem gátolják meg őket szépen rászabadulnak a világra az éter repedésein át, ahogy az UV-B sugárzás az ózon réteg lyukain az emberekre.

Értékelés: 5/3.5

Az elgondolás, maga a sztori, a képességek sokrétűsége nagyon grandiózus regényt ígért az elején, aztán nálam kipukkant a lufi. Paige nem nőtt a szívemhez, nem tudok úgy rá tekinteni, hogy milyen fasza csaj volt, mert annyi hülyeséget mondott és tett, amit nem bocsájtottam meg neki. Persze, lehet túlzottan kritikus voltam vele, mert többet vártam és a végére nem azt, és nem úgy kaptam, ahogy reméltem.Persze becsülendő dolog, hogy a lázadók vezére lesz és kiáll az elnyomottakért, de nem önteném márványba, mint a hősiesség mintaképeként. Sőt! Néhány jelenetben legszívesebben felpofoztam volna egy döglött hallal annyira bosszantott, hogy nem bír megülni a seggén, vagy feleslegesen beleüti mindenbe az orrát és visszaszól az őt védő Arcturusnak.

A könyvben van pár epés megjegyzés Paige-től, ezek némelyike megmosolyogtatott. És hogy valami jót is mondjak: szerettem, hogy segít az elesetteken és ellene van az erőszaknak, de sajnos ezeket eltompította a makacssága és az Arcturushoz való hülye hozzáállása.  Egyébként szerintem a humort eléggé nélkülözi a könyv, inkább a tényekre épít.

Mindenesetre a Csontszüret nagyon friss és érdekes olvasmány. Csodás borítóval és a körülötte kialakult nagy hype-pal biztos sokakat megfogott és meg is fog még a jövőben. Én úgy vagyok vele, hogy majd megvárom a második részről szóló kritikákat és akkor fogok bele, ha történik valami jobb vagy valami érdekfeszítő dolog a folytatásban. Vagy Paige átesik egy Pál-forduláson :)

Oldalszám: 524
Kiadó: Athenaeum

Csak, hogy olvassatok a könyvről jó dolgokat is. Szilvamag például imádta, Nem harap a... odavolt érte, Kelly Lupi is szerette.

Ő az írónő, aki csak 21 (!) éves.

Egyébként meg lehet hallgatni Spotify-on a dalokat, amiket Arcturus hallgatott a gramofonján, vagyis a betiltott dalokat, amik azért lettek tiltólistásak, mert szerepel bennük bármilyen túlvilági jelenség vagy dolog. Hehehehe!



Egyébként a könyvnek készítettek egy szuper trailert, amit érdemes megnézni. Ezektől mindig elámulok!