Annyira vágytam már egy új Dennis Lehane könyvre, mert már nagyjából minden magyarul megjelentet olvastam tőle. Hálám meghallgattatott, amikor az Agave Kiadó kihozta Az éjszaka törvénye című könyvet, annak örömére, hogy Ben Affleck megfilmesítette és a mozikban is bemutatták a Live by night által írt filmet. Azóta én is elolvastam a könyvet, és a filmet is láttam. Nem vagyok maradéktalanul elégedett, de talán túlzottan nagy elvárásokkal mentem neki az új Lehane-nek, és ez okozta a bajt. Ettől függetlenül remélem, hogy lesz még Lehane regény, amit olvashatunk magyarul, mert az író ettől függetlenül is nagy kedvencem és tényleg ajánlom, hogy ismerkedjetek meg vele, mert baromi jó.

	Dennis Lehane - Az éjszaka törvénye Eredeti cím Live by night Oldalszám 384 Fordító Orosz Anna Önálló kötet

Fülszöveg Joe ​Coughlin, Boston rendőrkapitányának legkisebb fia tolvajként bontogatja szárnyait. Egy balul elsült kaszinórablás közben megismerkedik Emma Goulddal, találkozásuk pedig örökre megváltoztatja az életét. Hamarosan a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, mit is jelent valójában az éjszaka törvénye, és milyen árat kell fizetnie azért, ha életben akar maradni az alvilágban. Joe-nak vág az esze, ami bűnözői körökben ritka adottság, ezért szédületes gyorsasággal kapaszkodik egyre magasabbra a szervezett bűnözés ranglétráján, ám a sorsát így sem kerülheti el.  Dennis Lehane regénye egyszerre kalandos és lírai utazás a húszas-harmincas évek Amerikájába, egy mára legendássá vált, letűnt korszak mélyére, amelyben virágzott a szeszcsempészet, a bűnözőket hősként tisztelték, és a gyarlóság az ország nemzeti erényének számított. A könyvből Ben Affleck rendezett nagy sikerű filmet 2017-ben, aminek ráadásul ő a főszereplője is Siena Miller, Zoe Saldana, Scott Eastwood, Brendan Gleeson és Chris Cooper mellett.

6 év Dennis Lehane nélkül 

Ha nem számítjuk a tavaly új borítóval megjelenő Viharsziget című könyvet, akkor bizony 2011 óta nem érkezett új Lehane regény. És azért ez a rajongóknak nagy érvágás, mert külföldön azért jelentek meg legalább novellák Lehantől (például a The Drop, amit Tom Hardyval meg is filmesítettek Piszkos pénz címmel és imádtam). Szóval 6 év böjtölés után egy új sztorit kapni mindig veszélyes. Mert ilyenkor nagyok az elvárások, hogy bakker 6 évet vártam egy új sztorira, akkor az olyan legyen, hogy dobjam el az agyam, pisiljem le a lábam, és vergődjek, hogy úristen mennyire jó. Nos ebből sajnos egyik katarktikus élményt sem éltem át, inkább kicsit csalódott voltam.

Sajnos elég nagy elvárásokkal indultam neki a könyvnek, amit aztán azt hiszem az első 20 oldal után el is vetettem, mert rájöttem, hogy felesleges. Mert ha ezekkel vágok neki ennek a történetnek, akkor kb ott a 20 oldal után be is hajítom a könyvet a sarokba, hogy ez nem az a Lehane, akit én úgy imádok. Pedig ő írta ezt a könyvet is, de ez a gengszter noir messze van attól a hangulattól, amiket a Kenzie-Gennaro kötetek hoztak. Persze ne akarjam már hozzájuk hasonlítani, amikor itt egy teljesen más korszakról és teljesen más karakterekről van szó.

A gengszter, aki nem elég tökös, de legalább olyan, mint Coelho

A történet Joseph (Joe) Coughlinról szól, aki a bostoni rendőrkapitány egyik fia, és aki leginkább tolvajlásból él. Törvényen kívülinek tartja magát, nem gengszternek (!) ám szemrebbenés nélkül rabolja a ki a város legnagyobb gengszterének kaszinóját. Albert White természetesen berág, de ha ez még nem lenne elég megtudja, hogy Joe közelebbi kapcsolatba került a barátnőjével Emmával is. Nem áll annyira jól Joe szénája, amikor Emmával meg szeretne szökni, hiszen őrülten szerelmes a lányba, aki mintha nem viszonozná ezt annyira lelkesen... Joe keményen megtanulja, hogy nem szabad megbízni a nőkben, se a társaiban, mert könnyen a börtönben kerülhet évekre, és hiába ott az apja, ő is csak annyit tud kiharcolni, hogy ne 20 évet kapjon a fia, hanem megússza kettővel. Ha életben marad.

Sajnos Joe eléggé idegesített, főleg az elején, mert sorra bassza rontja el a dolgokat. Kezdve azzal, hogy összejön Emmával, majd rámegy White kaszinójára, majd elmegy arra az estélyre, ahol Albert Emmával lóg. Nem csodálkoztam, hogy az történik ami. Joe szinte könyörgött azért, hogy valaki kicsesszen vele, és hülyének nézze. Nos ez össze is jött, és a könyv 70 oldalán megtörtént, és bár itt kicsit lemondtam Joe-ról, azért ő viszonylag jól tartotta magát. Főleg a börtönben, ahol újra felküzdötte magát, és bár más gengszterhez társult, azért itt csinált egy-két olyan dolgot, ami viszonylag keménynek mondható.

Joe egyébként a könyv során azért végigmegy egyfajta karakterfejlődésen, és a kezdeti naív és szerelmes tolvajból legalább elismert gengszter lesz, aki képes arra, hogy egy egész várost, történetesen a délen fekvő Ybort is kezében tartson. Persze inkább a segítőinek köszönhetően, mert ott van mellette Dion, a régi barátja, Graciela és Esteban, a testvérpár, aki a déli vidéket felügyelik.

Joe életét 1926 és 1935 között követhetjük nyomon, de ez idő alatt sok olyan dolog történik vele, ami kicsit elgondolkodtatja őt az életről, és ezt bizony nem rest kimondani. Néha kifejezetten hülyén jött ki, hogy előzőleg robbantottak fel egy hadihajót, majd a naplementében Joe elmereng azon, hogy régen azt gondolta, hogy fiatalon fognak meghalni. Vagy, amikor White emberei gyepálják, akkor is csak Emmára tudott gondolni aki.... Áh hagyjuk!

White meg is mondta neki, hogy bugris, de hát Joe nem igazán jött erre rá. Ráadásul Joenek azért a 9 éve alatt lehetett voln annyi esze, hogy bebiztosítja magát, és megteszi azokat a dolgokat, amikre az olasz maffia felkéri, ám ő ehhez gyáva volt. Két ilyen esetet is a szemére vetnek, és persze tudjuk, hogy az emberölés nagyon nem jó dolog, de az, hogy egy "maffiavezérnek" is felérő férfi nem teszi meg azokat a dolgokat, amiket meg kell tenni, az azért szomorú.

Joe puhapöcs gyáva volt, és erre nem egy, nem kettő dolgot is fel tudnék hozni, de azok spoilernek minősülnének. Persze lehet, hogy Lehane egy pozitív gengsztert akart a történetébe, de ezzel inkáb azt érte el, hogy gyengének lássa az olvasó Joe-t és nem olyan embernek, akire felnézünk. Persze a Keresztapában sem voltak pozitív alakok, de mégis csak gengszterek voltak, akiknek a család volt a legfontosabb, és az hogy hűek legyenek magukhoz és a szervezethez. Joe nem volt hű a szervezethez, és magához se igazán.

A napfényes Florida, rum, négerek, KKK, koktélok és tánc

A könyv hangulata azonban teljesen rendben volt, semmi negatívot nem tudok mondani. Kifejezetten tetszett, hogy az esős és hideg Boston után Joe délre veszi az irányt, és sorra bejárhatjuk Tampát, Ybort és megismerhetjük az itt élő kisebbséget. Megtudhatjuk, hogy a mexikóiakat miért utálják a digók, mi a baj a kubaiakkal, és persze kapunk abból is ízelítőt, hogy milyen amikor feldühítik a Ku-Klux-Klánt. Délen elég sok szélsőség van, a vallási szektáktól az egymást utáló nációig, de egy valami közös: az illegális biznisz pörög. Legyen szó rumcsempészetről a szesztilalom idején, vagy illegális szerencsejátékról. Joeban egy valamit azért becsülök, mindig tudta, hogy mibe és hová nyújon, és bár nem a saját két kezével érte el (inkáb zsarolt érte, és mással végeztette el a piszkos munkát), de azért képben volt, hogy ki kivel van, és kit hogyan kell megkenni, hogy a hasznára legyen.

Érdekes volt végignézni, hogy Amerika hogyan alakult az 1926-os időkben (és persze utána), mert jócskán volt itt mindenféle törvényi változatás, és Joe ezt első kézből nézte végig, és mivel az ő szemén láthattuk a történetet, így mi is a részesei voltunk. Sok minden volt a könyvben, ami érdekelt, és amiről jó volt olvasni. A Klu-Klux-Kános részek eléggé kíváncsivá tettek, és érdekes volt belelátni a gengszterek hierarchiájába, és a floridai vidék teendőibe, de még a lápvidék is érdekes volt.

Értékelés: 5/3

Nem tudok nem haragudni kicsit Lehane-re, hogy olyan karaktert adott, aki nem volt elég kemény gengszter ahhoz, hogy emlékezetes legyen, és nem volt elég tökös ahhoz, hogy megtegye, amit meg kell. Kifejezetten baleknek tartottam a könyv elején Emma miatt, meg a börtönben is eléggé fatökű volt, aztán kezdett magához térni, de a vége felé megint elbénázta a dolgokat.

Sok helyzetben, ha nincsenek ott a gengszterei vagy haverjai akkor Joe orrából már a halak lakmároznak a tenger alján. Lehet, hogy Lehane egy sebezhető és érzelmes gengsztert akart csak nekünk adni, aki inkáb gondolkozik azon, hogy milyen szép a folyó szélén ólálkodó párduc, vagy hogy mennyire karitatív dolog egy baseball pályát létrehozni a saját szivarültevénye melletti földön naphosszat robotoló gyerekeknek. Én inkább azt éreztem ettől, hogy ellentmondásos karakterről olvastam, akit néha felpofoztam volna, néha hátbaveregettem volna.

Dennis Lehane viszont verhetetlen abban, hogy úgy meséljen, hogy ne hagyjam abba az olvasást. Hiába a kicsit elbaltázott karakter, a történet azért sodort magával. Mindig volt egy-egy olyan esemény, ami után még jobban hajtott előre, hogy a végére érjek és megtudjam, hogy mi lesz a történet vége. Hangulatkeltésből piros pont jár az írónak, igaz kánikula idején olvastam, de ha télen olvasom, akkor is éreztem volna a tampai napsütést, és tuti, hogy izzadtam volna, mint Joe a három részes öltönyében, amikor leszállt a vonatról és megcsapja a 40 fok. Szerettem, hogy a déli vidéken mindenki sodorta a cigit, szivart, mindenhol lehetett rumot inni, még akkor is, ha elvileg nem lehetett árulni. Szerettem, hogy mindenki tudta a feladatát a gengszterek szervezetében, és azt is szerettem, hogy a nagyjából 10 év alatt azért változott a világ és közben velük az emberek is. Még azért Joe is.

Emmát kifejezetten utáltam, Joe apját szimplán sajnáltam, de ő legalább azt tette, amit kell, Dion viszonylag emlékezetes volt, Graciela és Esteban is, bár azért őket nem nevezném gengszternek, mint Masot vagy Albert White-ot. Bőven van erőszak a könyvben, de sosem attól, akitől végre várnám. Volt néhány haláleset is, amit kifejezetten sajnáltam, és volt pár, amit egyáltalán nem. (Innen is látszik, hogy nem nőttek túlzottan a szívemhez a szereplők.)

Ha szeretnétek tisztában lenni az húszas-harmincas évek Amerikájában uralkodó állapotokról, és érdekesnek tartjátok a gengszterek világát, akkor Az éjszaka törvénye kezdésnek jó lesz. Nagyon jól le van benne írva az adott korszak, a helyszínek, így olyan, mintha mi is ott lennénk és külső szemlélőként látnánk, amint befutnak a hajók a megpakolt rummal a kikötőkbe, hogy aztán a föld alatti alagutakon beszivárogjanak a városokba és a gengszterek és támogatóik poharába. Érdekes világ ez, amit jó volt megismerni, de Lehane foglalkozhatott volna még a karakterrel, mert Joe elég felejthető gengszter volt sajnos. Mondjuk lehet, hogy másnak Joe teljesen rendben lett volna, én kicsit több kegyetlenséget, és felejthetetlen jelenetet vártam volna tőle.

A filmről:

A Ben Affleck által rendezett (és ő alakította Joe-t is) filmet is megnéztem a könyv után azonnal. A film eléggé hűen tükrözi a könyvet, sok párbeszéd teljesen onnan van átemelve, főleg a vicces részek és ez tetszett :) A szereplőket is eltalálták, nagyjából így képzeltem el a karaktereket. Sienna Miller, mint Emma a valóságban is egy olcsó kis nőcske.... Ben Affleck mint színész, nekem eléggé kedvencem, de be kell valljam nem ez a legjobb filmje, és rendezése sem. Akkor már inkáb a Gone, baby gone (Hideg nyomon könyvből készült film), amit ő rendezett és a tesója játssza Patrick Kenzie-t nyomozót.

Ettől függetlenül Az éjszak törvénye film elég hű maradt a könyvben, egy-két részt nem vettek bele (Joe apjának órája) illetve kimaradt egy két balhé Joetól és a fiúktól, de hangulatilag is jól el volt találva a film. Nekem kifejezetten tetszett, hogy vásznon is láthattam végre a híres Ybor cityt, pont ilyennek képzeltem el, amilyen a filmben volt.



A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak!