Nagyon nehéz egy ilyen témájú könyvet olvasni (és aztán írni róla), mert a holokauszt az a téma, ami megfacsarja az ember szívét. Még akkor is ha nincsen közvetlen kapcsolatom ezzel az egésszel (nem élte át egyetlen hozzátartozóm ezt a borzalmat), de a történelem ezen szeglete nem megkerülhető. És szerintem nem is szabad megkerülni. Erről elmélkedtem nemrég a Miért olvasom holokausztról szóló könyveket? posztomban, ahol Wendy Holden könyvét is megemlítettem. Mert nagyon fontos és érzékeny témát dolgoz fel, avagy borzalmasabb dolgot nem tudok annál elképzelni, mint várandósként bekerülni az Auschwitzban található haláltáborba. Három rendkívül erős nő harcáról szól a Túlélőnek születtünk című könyv, ami nemrég jelent meg a Maxim Kiadónál.

	Wendy Holden - Túélőnek születtünk Kiadó Maxim Kiadó, 2017 Oldalszám 400 Fordító Stier Ágnes Önálló kötet

Fülszöveg Annak ​hetvenedik évfordulóján, hogy amerikai katonák felszabadították Mauthausent, a neves írónő, Wendy Holden f felidézi három gyermek megrázó és rendkívüli történetét, akiket összeköt édesanyáik hihetetlen – ám sikeres – harca a túlélésért. A II. világháború idején Rachelt Auschwitzba küldik, de nem tudja, hogy a férjét lelőtték. Priska és párja együtt utaznak oda, de azonnal szétválasztják őket. A szintén Auschwitzba került Anka hiába reméli, hogy újra látja a férjét. Miután családjuk többi tagja gázkamrában lelte halálát, a három fiatalasszony eltökéli, hogy ragaszkodnak ahhoz, ami megmaradt nekik: életükhöz és születendő gyermekükhöz. Miután eltitkolták állapotukat a hírhedt náci orvos, Josef Mengele elől, dolgoztatják és majdnem halálra éheztetik őket. Mindennapos rettegésben élnek, hogy állapotukat felfedezi az SS. 1945 áprilisában, miközben közelednek a szövetségesek, Priska megszüli a gyermekét. Ezután a kisbabájával, valamint Rachellel, Ankával és a többi fogollyal együtt a mauthauseni koncentrációs táborba küldik egy pokoli tizenhét napos vonatozással. Rachel a vonaton szül, Anka pedig a tábor kapuinál. Mindannyian azt hiszik, hogy meg fognak halni, de aztán csoda történik…

Az édes süteményeket kínáló cukrászdáktól a haláltáborokig

Különleges könyv Wendy Holden írása, amiben három nő életét követhetjük végig apró részletességig. Mindegyikük zsidó családban él, és mindegyikük máshol, de a végén egy koncentrációs táborba kerülnek és bár nem találkoznak egymással, mégis a sorsukban sok hasonlóság van. Hiszen majdnem mind a hárman kisbabát várva kerülnek először a rettegett Auschwitzba, majd később a Matuhausenben lévő koncentrációs táborba már terhesen állnak a kínzóik előtt. Priska, Rachel, és Anka testében egy kis élet növekszik a nyomorúságos körülmények között, és ez elképesztően nehézzé teszi az amúgy sem szenvedés nélküli életüket.

Wendy Holden a Túlélőnek születettünk könyvben nagyon részletesen mesél mindegyik nőről, külön fejezetekben tudhatjuk meg, hogy hogyan kerültek a táborokba, és előzőleg hol éltek. Csodás leírásokat kapunk a szülővárosukról, az egykori békés életről, a tanulmányaikról, viszonyaikról a testvéreikkel, vagy megismerkedésüket a férjükkel. A három nő élete kicsit összefolyik már a fejemben, ahogy visszagondolok a könyvre, mert túlzottan sok adat, helyszín, név és családtag került be. Mindegyik nő életét gyerekkortól kezdve ismerteti az írónő, és az idillikus életektől elszakított kilátástalanság nagyon is érezhető a lapokon keresztül. Nem könnyű olvasmány a Túlélőnek születtünk, de azt hiszem ezt senki sem várja egy ilyen jellegű könyvtől. Nekem nagyon sok szívfájdító részt tartalmazott, és azt hiszem, hogy nagy dózisban olvasva azt mondanám erre a regényre hogy túl sok. (Én magam csak 20-30 oldalanként tudtam vele haladni) Az a végtelen mennyiségű borzalom, amit Priskáék, és (nő)társaik átéltek a táborokban az mindenkit megreccsent lelkileg. Bevallom én többször fogam összeszorítva ültem a metrón egy-egy oldal után, és tartottam vissza a könnyeimet, mert túl sok volt ez az egész.

A könyvben sok-sok kép is helyet kap, amin láthatjuk a nők családjait, férjeiket, és hogy honnan indultak el arra az útra, amit milliónyi zsidó társuk nem élt túl. Nem árulok nagy spoilert, hogy mind Anka, mind Priska, és mind Rachel túlélik a holokausztot, így tudták elmesélni, és továbbadni a történetünket nekünk. De a megmenekülésig rengeteg minden történik velük, amit nem feltétlenül lehet megjegyezni, de talán ez nem róható fel senkinek. A három túlélő elmondja, hogy milyen volt bekerülni a gettóba a férjeikkel, és milyen volt aztán a zsúfolt marhavagonokkal eljutni Auschwitzba, ahol elszakították őket a szeretteiktől, családjaiktól. Az első emlékük a vonatból kiszállva az, hogy Dr. Mengele a hírhedt náci orvosa vizslatja őket, és megkérdezi, hogy terhesek-e. Mindhárman azt válaszolják, hogy nem, és bár lehet hogy ez akkoriban őrültségnek tűnik, de a könyv végére minden értelmet nyer.

A legszebb és egyben legpokolibb időszak

Van amelyik nő a testvéreivel együtt kerül egy táborba, és együtt tudtak maradni, van aki barátnőket szerez és így éli túl, de a terhességüket a végsőkig tagadják, hiszen féltik a meg nem született kisbabájuk a náciktól és attól, hogy mi vár rájuk. Tudják, hogy társaikat halomra ölik a gázkamrában, és a gyerekek, csecsemők és az öregek a potenciális célpontok. A gyengék. Ők várandósan is megpróbálnak erősek maradni, és mindegyikük másként éli túl, és mindegyikük másként éli meg a mindennapokat úgy, hogy egymásról semmit sem tudnak. Az életük legszebb napjainak kellene ennek az időszaknak lenni, de mégsem az. Az állandó rettegés, a félelem attól, hogy felfedezik az állapotukat és kínzásoknak vetik alá őket, és az a sok betegség és a legyengült szervezük, ami mégis képes arra, hogy kihordják a babákat. Nincs még gyermekem, de az anyai ösztönöket nem írhatja felül semmilyen náci párt, és ez be is bizonyosodik a könyv végére.

A kegyetlenkedések, az éhezések, a végnélküli munkanapok ugyanolyanok a három nő számára, ám ahogy haladunk előre a hónapokkal és egyre közelebb a háború vége, úgy egyre közelebb van az a nap is, hogy világra hozzák a babájukat, akikről mi mint olvasók sem tudhatjuk előre, hogy túlélik-e ezt az egészet, hiszen eleve egy haláltáborban mekkora az esélye annak, hogy élet sarjadjon?

Persze attól, hogy zajlanak a nácik általi kínzások, a fájdalmasan megterhelő munka, úgy növekszik Ankában, Priskában és Rachelben az a kis élet, amiért mindent megtesznek. Miközben dacolnak a tetvekkel, a rühökkel, a vérhassal, és egyéb fertőzésekkel a szervezetük képes arra, hogy megvédjék a bennük növekvő kis életet. Nehéz lehetett csak úgy simán is életben maradni Auschwitzban, hát még ebben a helyzetben. Úgy gondolom, hogy mindaz, amit Wendy Holden ebben a könyvben leírt és összegyűjtött az páratlan, így mindenképpen ajánlom, hogy olvassátok el, ha női szemszögből szeretnétek a holokauszt témáról olvasni.

Értékelés: 5/4

Nehezen vettem rá magam, hogy megírjam ezt a posztot, mert összeszorul a szívem, ha visszagondolok a három nőre, és a védtelen gyerekükre, de azt hiszem, hogy hiába épp ésszel szinte felfoghatatlan, amit Wendy Holden ebben a könyvben leírt, mégis mindenképpen el kell olvasni. Megrendítő volt olvasni a nácik kegyetlenkedéseiről, így azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik éreznek elég lelki erőt az ilyen jellegű olvasmányokhoz. Ettől függetlenül viszont egy teljesen új élményt adott a könyv, mert az írónő olyan aprólékosan és történelmi pontossággal mesélte el mindent, hogy szeretném megemelni a nem létező kalapomat, hogy ezt így összerakta. A túlzottan sok évszám, helyszín, adat, név és apróság egy dózisban nagyon sok volt, és sajnos néhol a számszerű dolgok kicsit száraznak hatottak, de nagyjából mindig jött utána egy-egy érzelmesebb rész, ami kibillentette a könyvet a megható irányba.

A könyv holland borítója

Mindegyik megismert nő más-más habitusú volt, és ez nagyon átjött a róluk szóló fejezetekben. A szülések leírásai voltak a regény csúcspontjai, bár némelyik nagyon abszurd volt, de azt hiszem ez a történetek ismerétében nem meglepő. Nagyon tetszett az az összefogás, amit a veszteglő marhavagonok mellett végigvittek a kis falu lakói (Horni Bríza - Csehország), amikor megtudták, hogy a vonatokban éhező, beteg és haldokló emberek vannak bezárva. Az itteni emberek segítettek az újszülöttel a vonaton éhező Priskának élelemmel, és a gyereknek adott kelengyével. Ez volt a legszívmelengetőbb dolog, amit olvastam a könyvben, természetesen mindazok a segítők mellett, akik egyengették Priska, Rachel, és Anka sorsát.

A könyv végén nyomon követhető, hogy mi történt a regény szereplőivel a háború után, és egész sokáig a túlélők családjaikat is megmutatják, hiszen róluk is szól ez a történet. Nagyon érdekes volt olvasni arról, hogy a felszabadítás mennyire nem ment zökkenőmentesen, és mennyire sokan őrültek bele az évek alatt elkövetett szörnyűségekbe, és még akkor is inkább a halált választották, amikor ott volt az életre a lehetőség.

Viszont az a kitartás, és az az életszeretet, ami ezekben a nőkben jelen volt az elképesztően inspiráló lehet mindenki számára. Jó lenne, ha mindenki megismerné Priska, Rachel, és Anka történetét, mert ők a példái annak, hogy a kegyetlenség felett győzedelmeskedhet az emberi kitartás, és az élet felülírja a legzordabb körülményeket.


A könyvet köszönöm szépen a Maxim Kiadónak, igazán maradandó élményt kaptam!