Úgy látszik mostanság valahogy a szomorú, vagy éppen a nagyon mély témák kerülnek előtérbe a kis klubbunkban (előzőleg én speciel a holokauszt könyvélményeimről írtam, de nemrég végig vettük az erőszakról szóló könyveket is. A mostani legújabb téma a gyász és a gyászfeldolgozás volt, ami többféleképpen is körbe lehet járni. Lássuk én hogyan értelmeztem a témát!

UI: Ti is nyugodtan folytathatjátok a blogon ezt a témát, legyetek utóvéd és csatlakozzatok! 


Egyrészről a kedvenc (vagy éppen nem kedvenc) karaktereink haláláról való olvasás jelentősége lehet az egyik nézőpont, másfelől pedig az, hogy mi magunk emberként, hogyan viszonyulunk a gyászfeldolgozáshoz, és az erről szóló könyvekhez. Egyik téma sem könnyű, de meglepően sok olvasmányt tudok ezekhez kötni. Lássuk ezeket, és az elhullajtott könnyeket, mert bizony ebből bőven volt az elmúlt 25 év során mióta olvasni tudok.

A szeretett könyvszereplők halála 

Azt hiszem az első dolog, ami gyerekként a halálról eszembe jut azt a mesékhez kötöm. Nagyon szerettem a Grimm meséket, tudtam, hogy Hófehérke meghalt az alma miatt, és a herceg csókja felélesztette. 6 évesen anyukám nem győzte mesélni szavalni a János vitézt Petőfitől, mert állandóan Kukoricza Jánosról akartam, hallani meg szerelméről Iluskáról, aki Tündérországba ment. Akkor még nem tudtam, csak sejtettem, hogy Iluska nem tért csak úgy vissza Jancsihoz Tündérországból, hanem inkább meghalt, és a vándorutak inkább arra hivatottak, hogy a szegénylegény feldolgozza a gyászát. Persze én gyermeki lélekkel még hittem abban, hogy aki belegyalogol egy tóba, folyóba, és nem marad utána más csak egy csokor virág, de ő már Tündérországban jár.

Később rájöttem, hogy ez inkább öngyilkosságnak nevezik és vízbefulladásnak, sem holmi mesés útnak. De akkor még hittem benne, mert nem volt közelebbi kapcsolatom ezekkel a dolgokkal. 7-8 éves koromig temetésen sem voltam (csak a nagypapámén), így nem igazán sejtettem, hogy miről van szó, amikor ezekről mesélt bárki. A halállal sem voltam tisztában a nagypapa elvesztésig. Aztán megtudtam, hogy egy súlyos betegség után az emberek nem jönnek haza a kórházból, és persze kérdezgettem anyuékat, hogy mi ez az egész, ők pedig türelmesen elmagyarázták gondolom, hogy mi történt, és persze szomorú lettem, amikor a temetésen álltunk a koporsó mellett és láttam a síró családtagokat.

Amikor megtanultam olvasni kisiskolás koromban először a Kincskereső kisködmön első története szomorított el meg, amiben a kisfiú sajnálta a nagybeteg kishúgától a körtemuzsikát (sípot), nem adta neki oda, aztán a kislány másnapra meghalt. Ha visszagondolok a történetre nagyon szomorú leszek, köszi Móra Ferenc... Nyilván sírtam Nemecsek halálán, mint az állat a Pál utcai fiúk végén, és az Északi fény című könyvben is voltak könnyes pillanataim (már a borítón is síró kislány van, legalábbis az akkori kiadáson, ami nekem megvolt), de másra nem emlékszem igazán a Harry Potter történetekig.

Erről külön posztban írtam Én és a Harry Potter címmel anno, de A tűz serlege, A Főnix rendje, A félvér herceg és a befejező kötetben történtek (A halál ereklyéi) miatt nagyon sok karaktert sirattam el. SPOILEREK következnek, azoknak akik még nem olvasták Rowling könyveit. 

Fájt Sirius, Lupin, Tonks, Dobby, Dumbledore és Piton elvesztése, de persze a Weasly ikerpár egyik tagja miatt is bőgtem,  és persze Hedviget is megsirattam, nem beszélve Cedricről (az a filmben is nagyon szomorú rész). Nem tudom melyik résznél bőgtem a legjobban, de a nagy roxforti csata jelenetes részek az utolsó kötetben teljesen egybefolytak a szemem előtt a könnytől, meg aztán attól, hogy kvázi azt hitték, hogy Harry is meghalt, és a többiek siratták. Azt hiszem nem sírtam annyit még könyvön, mint a Pottereken. Bármikor nézem újra a filmeket, olvasom újra a könyveket, vagy akárcsak hangos könyven hallgatom, akkor is bőgök az ilyen jeleneteken, mert nagyon meghatóak és fájnak. Spoiler vége! 

Pedig tudom, hogy ezek csak könyvek, és nem a valóság, de talán azért érint/érintett ennyire meg, mert én már elvesztettem egy fontos embert az életemben. Ez pedig az apukám volt 1999-ben, és azóta ez a téma még érzékenyebben érint, akárcsak a gyászfeldolgozásról való olvasás.

Azok, akik nem vesztettek még el az életük során családtagot, vagy számukra fontos személyt ők talán nem tartják annyira fontosnak, hogy a gyászfeldolgozásról olvassanak, de én szeretek erről a témáról olvasni. Kifejezetten érdekelnek az olyan karakterek, akik félárvák vagy túl vannak egy-egy családtagjuk hirtelen elvesztésén. Mindegyik könyvbeli (élet)helyzet más és más, de szerencsére az írók képesek arra, hogy úgy írjanak a gyászról, hogy arról bár fájjon olvasni, mégis utána adjon egy megkönnyebbülést.

Bőgőmasina lennék? 

Sok olyan történetet olvastam, amiről nem gondoltam volna, hogy segít, mert csak annyit éreztem, hogy kifacsarta a szívemet, de utána mégis jobb volt tőle. Nem azonnal, hanem hetekkel, vagy éppen hónapokkal később. Persze, ha ma újra elolvasom őket, akkor biztos megkönnyezem így is ezeket a regényeket, de ez pont így van jól.



Amúgy nem tartom sírós embernek, tömegben nem szeretek sírni, de azért elég jól tudok úgy könnyezni, hogy más ne lássa (metrón, vonaton), mert hát itt olvasom a legtöbbször, és valahogy mindig akkor jönnek a legszomorúbb részek is. Persze a Csillagainkban a hiba című könyvön itthon az ágyban is bőgtem, de ide sorolhatom a Mielőtt megismertelek és a  Miután elvesztettelek című könyvet is. Ezeknél (és persze a fent említett Harry Potter történeteknél) fogyott el a legtöbb zsebkendő.

A gyászfeldolgozás a könyvekben

Végiglapoztam az elmúlt évek könyves listáit, és azért találtam ilyen témában olvasnivalókat, úgyhogy most néhány link jön, mert ezekben a könyvekben a gyász, és a gyászfeldolgozás fontos szerepet kap. Az Úgysem ismeredben egy nővér gyászolja a húgát, a Dublin Street című erotikus new adult olvasmányban Joss elvesztett családját síratja és próbálja tovább élni az életét. A Nem akartam vele élni egy lány története, aki telefonon hívja édesapját, hogy közölje vele, hogy nem akar ott élni, erre a férfi éppen balesetet szenved és meghal. A lány néha azt hiszi, hogy apja visszatér, legalább szelleméknt, és üzen neki... Annyira ismerős volt ez a történet, hogy húh...

Azt hittem romantikus regény lesz Marian Keyes Van valaki odaát? című könyve, de ez is nagyon durván bemutatja a gyászfeldolgozást a főszereplő szemszögén át.


A Nyár trilógia 2. részében a Nincs nyár nélküledben a két kamasz(odó) testvérfiú gyászát követhetjük nyomon, az Amikor búcsúzunkban pedig egy lány veszíti el öccsét, és próbál rájönni, hogy a fiú miért is lett öngyilkos. Závada Péter Mész verses kötetében is van nem egy vers, ami a veszteségről és gyászról szól és bizony én ezeken is simán tudtam bőgni a villamoson, mert nagyon megérintik az ember lelkét.

A Lebegés könyv központi témája is a gyász, és a gyászfeldolgozás, de ezt egy nő, és egy férfi szemszögéből is elolvashatjuk el, akik egy közúti balesetben vesztik el a szeretteiket. Autumn az apukáját veszíti el, és így költözni kényszerülnek, ahol új iskolában kell helyt állnia, miközben még mindig gyászol és édesapja különleges naplóját olvasgatja. (Autumn ajándéka)

A világ legszebb mosolya egy nagyon érzelmes könyv, amiben egy családtag elsorvadását, majd halálát nézhetjük végig egy kamasz fiú szemszögéből, aki éppen most ismerkedett meg az első szerelmével. Amikor a szerelem virágba szökken, akkor csap be a gyász is, így ez a kettőség nagyon érdekes dolgokat eredményez.

Ahogy így végignéztem a fenti listát meglepően sokféle könyv kapott rajta helyet a verses kötettől a young adult sztorikig és azt hiszem ez így van jól. Jó, hogy mindenféle stílusú könyvben helyet kap a gyász, és a gyászfeldolgozás, mert ez a téma sokszor még mindig tabu, pedig egyáltalán nem kéne, hogy az legyen. Olvassatok ilyen könyveket, mert az élet része az elmúlás, a halál, és így talán könnyebb nekünk élőknek elfogadni ezt a nem éppen könnyű helyzetet.

Te milyen könyvet olvastál már el a fenti témával kapcsolatban? Kommentálj, mert érdekelnek az ilyen könyvcímek! 

A többiek is témáztak: Pupilla, Reea