Nem a legkönnyebb és legkedveltebb téma a holokauszttal foglalkozó regények olvasása, hiszen mindenki tudja, hogy mennyi fájdalom, és szenvedés szerepel ezekben a történetekben. De mégis a történelmünk részei, és ahhoz, hogy jobban megismerjük, hogy mi zajlott le a II. világháborúban, ahol emberek millióit vitték el haláltáborokba, ahol sokakat azonnal halálra ítéltek, míg másokat halálra dolgoztattak. Kevés ember volt, aki túlélte a borzalmakat, főleg Auschwitzban, de ez a regény erről a korról mesél. Mario Escobar regénye Helene Hanemann naplójából táplálkozik, amiben a német származású árja nő meséli el 1943-tól elkezdve a családjuk életét a deportáláson át, a tábor végnapjaiig.

Helene egy cigány hegedűművészhez ment hozzá, és 5 gyermeket szült a férfinak, akivel törvényesen élt együtt boldog házasságban. Sajnos azonban a '40-es évekbeli Németországban nem ment jól annak, aki más volt, mint a többiek. A zsidók, a cigányok kiközösítésre kerültek, majd Hitler elkezdte őket náci haláltáborokba költöztetni, és módszeresen kivégeztetni őket. Nem szeretnék történelem órát tartani, hiszen ez a bejegyzés nem erről szól, de ahogy minden holokausztos történet más és más, így az Auschwitzi bölcsődal is egy különleges alkotás. 

Főleg talán azért, mert itt egy német nő gondolatait olvashatjuk, aki a cigánytáborba kerül Auschwitzban, ami "kicsit" jobb volt, mint a zsidó részleg, ahol szinte mindenki a gázkamrákban kötött ki. Helenének egyébként nem kellett volna eljönnie Auschwitzba, de a nő teljesen érthető módon nem hagyta ott gyermekeit, és férjét, amikor jöttek érte a katonák. Ez az önfeláldozás az egész könyvet végigkíséri, és nagy erőssége a történetnek ez a momentum. 

Sok könyvet olvastam már Auschwitz (nem) mindennapi életéről, de most a cigánytáborba láthatunk be Helene szemén át, és ez sok érdekességet tartogatott. Eleve a cigány közösség összetartásáról, szokásaikról és hiedelmeikről is sok szó esik a könyvben, így jobban megismerhetjük őket. Csodálatra méltó volt, ahogy befogadták Helenét német létére. Megismerhetjük Anna Roseberget a cigány asszonyok "vezetőjét" aki nagyon különleges asszony benyomását kelti a táborban, ahol csak nők és gyermekek élnek. Itt próbál meg boldogulni Helene és gyermekei, de nincs könnyű dolga az elején. Kifejezetten szörnyű volt az odaútjuk, elszakították férjétől, aki egy másik táborba kerül. Aztán ahogy a nő és a gyerekei megnyugodnának, egy másik csoport semmizi ki Helenét és gyermekeit a táborban. A megpróbáltatások után Helene egy kis megnyugvást talál, amikor Anna Roseberggel megismerkedve "jobb" körülményeket harcol ki magának.

Az auschwitzi tábor gyermekeiről készült fotó: polskatime.pl

Auschwitzban minden a harcról szól, a tábor szögesdrótjai között minden egyes nap azért folyik, hogy túléljék az emberek az egyes napokat. Ezért is volt megterhelő ezt a könyvet olvasni. Helene és gyermekei a betevő falatokért ügyeskednek, ám nehéz elkerülni például a fertőzéseket. Mario Escobar nagyon sok orvosi dolgot megoszt a könyvben, mert Helene ápolónői végzettségével bejut a tábor kórházába. Hamarosan érkezik a hírhedt Josef Mengele is, akiről azóta tudjuk, hogy főleg azért szolgált a táborban, hogy kísérletezzen az oda kerülő emberekkel, gyerekekkel. Mengele javasolja Helene-nek, hogy nyissanak egy óvodát, hogy a gyerekeket egyre helyre terelje. Persze a németnek ebben is van némi hátsó szándéka, de a naív nő nem látja át az orvos terveit. Furcsa kapcsolat van Mengele és Helene között, a nő szívességet kér az orvostól, és kap is, ám ahogy telik az idő és omlik össze a Harmadik Birodalom, úgy lesz az orvos egyre frusztráltabb, és egyre gonoszabb. Nagyon furának tűnt, hogy Mengele "gondolataival" nyitott a könyv, majd azzal is zárult. Mario Escobar olyan békés és kedves mondatokat adott kegyetlen gyilkos szájába, amikkel valahogy nem tudtam mit kezdeni. 

A könyv lezárása is zavart, mert a szerző elmondta a végén, hogy mi is történt pontosan Helenével és családjával, és sajnos nem az volt a végkifejlett, ahogy azokat a könyvben megkaptuk. Persze értem, hogy sokkal jobban mutat így az egész, de ha ez egy megtörtént eset, akkor érdemesebb lett volna úgy leírni, ahogy tényleg megtörtént. Mert bár szörnyű a valóság, de egy haláltáborban ez a fedjük el a valóságot valamivel, ami kellemesebb nézet számomra olyasmi, amitől csak felszalad a szemöldököm. Szóval igen, voltak problémáim az Auschwitzi bölcsődallal, de összességében sok újdonságot megtudtam a témáról, a történelemről, így ez mindenképpen értékelendő.

A könyv indítása és lezárása okozta nekem a legnagyobb kérdőjelet Mario Escobar történetében. Értem, hogy így próbálta kicsit mesésebbé, szelídebbé tenni az Auschwitzi bölcsődalt és szereplőit, de szerintem nem kellett volna. Aki egy ilyen könyvet vesz a kezébe, az talán lélekben felkészül, hogy szörnyűségekről fog olvasni. A történelmet nem lehet / nem kell megváltoztatni, hiszen már megtörtént. Persze tudom, hogy ettől egyes karakterek egy kicsit másképp tűnnek fel a könyvben, de én nem tudok másképp tekinteni se Mengelére, se a haláltábor őreire, se senkire, aki részt vett ebben az egész őrületben, amiben több millió ember (és ott a helyszínen több ezer cigány) életébe került. 

Különleges dolgokat tudtam viszont meg olvasás közben erről a népcsoportról, és a tábor mindennapjairól is, hiszen a cigánytábor részen másként működtek a dolgok. Josef Mengeléről is sok szörnyű újdonság is kiderült, van néhány jelenet a könyvben ami örökké beleégett az agyamba, és ha bármikor eszembe jut, akkor kiráz a hideg. Az orvos híres volt az ikreken végzett kísérleteiről, Helene-nek is voltak ikergyermekei, így bőven volt a könyvben izgalom faktor, hogy a nő gyermekei mikor kerülnek sorra, ha sorra kerülnek.... Nem árulok el spoilereket, az utolsó 50 oldalon van bőven izgalom, mert ahogy a tábor kezd szétesni, úgy sokasodnak az őrült dolgok is, amiket már nem tud Helene sem uralni, így a családja, és a saját élete is veszélybe kerül. 

A könyv maga egyébként nagyon egyszerű nyelven megírt beszámoló, ami időrendben mutatja be a cselekményeket a deportálástól a tábor utolsó napjaiig. Helene mindent leír, a szörnyű dolgokat is, de nem mindig teszi ezt érzelmesen, inkább józanul, és tárgyilagosan. Valahogy nem került hozzám közel a főszereplő, sokkal jobban érdekeltek a gyerekek, és persze a híres Kindergarten, azaz az óvoda, ami igazi különlegességnek számított akkoriban. De a haláltáborban tényleg működött egy óvoda kicsit több, mint egy évig, és Helene vezette, aki munkatársaival mindent megtett, hogy a falak között a gyerekek egy kis időre elfelejtsék, hogy hol is vannak igazából. Ez a része a történetnek igazi csodával ér fel, az óvoda kialakításának, életének leírásai nagyon érdekesek voltak. Sok egyedi és különleges emberrel találkozhatunk az Auschwitzi bölcsődalban, ezekről mind beszámol Helene, és ezek igazi gyöngyszemek voltak a történet folyamán.

Ha érdeklődtök a holokausztról szóló különleges történetek iránt, akkor az Auschwitzi bölcsődal jó választás lehet, mert egy olyan részét mutatja be a tábornak, amiről még nem igazán készült regény. A cigánytábor, és a különleges óvoda, és vezetőjének története felejthetetlen lesz minden olvasó számára. 

Én sem fogom elfelejteni Helenét és gyermekei történetét, de valahogy kicsit többet vártam a regénytől. Katartikusabb pillanatokat, szívszorítóbb részleteket, és a tényleges igazságot, mert hiába is szomorú az egész Birkenau - Auschwitz tengely, mégis megérdemlik az ott lévő emberek, hogy a színtiszta igazságot meséljék el róluk, nem pedig egy szirupos történetet, mert így jobban mutat regény alakban. Persze érthető Mario Escobar írói húzása is, de én sokkal jobban rajongok a 100% -ig reális mesélőkhöz, főleg egy ilyen témában.

A Harmadik Birodalom alatt az állatok nemes, mitikus, szinte angyali lényekké váltak – ahogy persze az emberek is, csak éppen a szlávok, a cigányok, a katolikusok vagy a zsidók nem. Mengele alanyait mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül lehetett operálni, de a náci zoofília ékes példájaként az egyik vezető biológust megbüntették, amiért egy kísérlet közben nem adott elegendő érzéstelenítőt a hernyóknak.