Új hónap, új témázás. Illetve mivel az előző körből kimaradtam, így egy kis kihagyás után, de visszatérek, ezúttal pedig a sorozatok egyenlőtlen színvonaláról mesélek nektek. Mert hiába a sok sorozat rész, ha valahol a közepénél elromlott valami, vagy teljesen félrevitt már az első rész is, és ami után következett az csupa-csupa szenvedés volt. Következzék az elmélkedés a sorozatkötetek egyenletlen színvonaláról, kedvenceimről, a csalódásaimról, és arról az évről, amikor CSAK sorozatokat olvastam. 

Nem tudom, hogy hol és mikor gyűrűzött be az írók és írónők közé, hogy sorozatot írni menő dolog, de én kb a 80-as évek vége, 90-es évek végére datálnám a megismerkedésemet a sorozatokkal és bizony az első sorozat elolvasásomat Erich Kästner Emil és a detektívek és Emil és a három iker című két részes sorozat volt. Igen, egy két részes sorozattal kezdtem el a dolgokat. Persze, akkor még nem igazán tudtam, hogy végülis vonzódni fogok a sorozatokhoz, csak olvastam ezt a két könyvet, és egymás után vettem ki a könyvtárból erre emlékszem 8-9 évesen kb. Aztán valahogy nem olvastam folytatásos könyveket jó pár évig. Lekötettek a kötelező könyvek. Egy-két részt olvastam Tove Jansson Múminvölgy sorozatából, de ez inkább mesefilmben követtem. (Viszont felnőttként azóta már beszereztem a sorozat majdnem mindegyik részét, mert birtokolni akartam.) 

Igazából ez a jó szó a sorozatokra. Hogy jó őket birtokolni. Az összes részt a polcon tudni, az összes részt elolvasni, vagy legalább birtokolni. Az én esetemben legalábbis. 

A Harry Potter könyvekről már sok szó esett itt a blogon, tudjátok, hogy nagy rajongója vagyok, az első igazi sok részes sorozat Rowling varázsvilága volt, ami bevonzott és aminek tökéletesen megfelelt minden egy része. Igen. Én nem érzem gyengébbnek egyik részt sem a másiknál. Mindegyikben vannak kedvenc részeim, kedvenc karaktereim, kedvenc megható és vicces pillanataim. Szerintem mindegyik kötet a maga nemében különleges volt, a fordítások csodálatosan egységesek voltak és hát akkora rajongással vártam az újabb és újabb részek megjelenését, hogy arra szavak se voltak. Még azt a béna kalózfordítást is olvastam, amit az angol megjelenés után adtak kézre a rajongók mindenféle gagyi rajongói oldalakon.... Jaj de szép idők voltak azok! 2019 végén és idén olvastam újra az összes részt és nem tudnék kedvencet választani, az összes rész csodálatos és varázslatos élmény volt. Esküszöm, hogy ez mentett meg a karantén alatt a becsavarodástól, úgyhogy köszi Rowling! 

Amikor már normális fizetéssel (előtte meg némi ösztöndíjjal) rendelkeztem (kb 2003-2010), akkor a Harry Potter után elkezdtem más sorozatokért is rajongani. Azt hiszem, hogy a megboldogult azóta csődbement (nem rajtam múlt, ahogy látjátok!) Ulpius kiadó vett rá arra, hogy sorozatokat olvassak. Jó sok sorozatot! 

Ciki vagy nem ciki bevallani, de én a könyvsorozatok iránti rajongásomat a Bad Girl könyvsorozattal kezdtem. Igen. Serena, Blair, Nate és Chuck történetei nekem először könyvben voltak meg (aztán persze láttam a Gossip Girl sorozatot, amikor adták a tévében) aztán pár éve újranéztem az összes évadot és tök jó kis nosztalgia volt. Emlékszem, hogy a könyvsorozatokat mindig vártam, volt vagy 9 része, de azért nem volt erős irodalmi értéke Cecily von Ziegesar regényeinek. De jó volt a polcon tudni őket. Aztán meg nem volt megállás. Jött a KLIKK sorozat (nagyon gagyi volt, 12-13 éves lányokról szólt, egyfajta Bad Girl kopi light) , meg a Luxe girl (ami Bad Girl kopi volt csak középkori környezetben sok ármánykodással) és a Beach girl, ami mondanom se kell, hogy Bad Girl kopi volt, de strandolós környezettel. A Hot Girl 2 részt megélt sorozatot említettem már? Igen, ez Jenny Humprey története volt. Nos igen... 

Huszonévesen ilyen kis lányregényeket olvastam, mielőtt belevetettem volna magam a vámpíros, élőhalottas, vérfarkasos misztikus vonalba. Mivel az előző sorozatok a maguk nemében nem hordoznak nagyon sok irodalmi értéket, csak elszórakoztattak arra a maximum 2 órára, amíg ki nem olvastam őket és ennyi. Felbecsülni sem tudtam, hogy mennyire voltak egységesek, ha a borzalmas borítót nem számoljuk. (Azt mondtam már, hogy az összes fent említett mű az Ulpius Kiadónál jelent meg? Khm...:D) Az egyetlen kivétel a Luxe girl sorozat volt, azt élveztem olvasni és csodás borítókat kaptak.

A vámpír őrület hozzám 2009-ben ért el, és ez magával hozta a True Blood könyvsorozatot, amit bevallom kb a hetedik rész után untam meg, pedig összesen 13 részes lett végül. Sorozatként imádtam (írtam is arról a blogon, hogy újra néztem a részeket), de könyvben egy idő után annyira unalmas volt Sookie vekengése, hogy nem szereztem be a többi részt, és nem is bánom. 

A Twilightba azaz az Alkonyat könyvsorozatban a megjelenés után szerettem bele, és minden kötetet egyből megvettem, lelkesen olvastam, megnéztem a filmeket a moziban és képzeljétek el, hogy most így 11 év után újraolvasom (és nézem is a filmeket) a részeket. És meglepően jó élmény! Nagyon tetszik, hogy újra Forksban lehetek és drukkolhatok Jacob-nak, vagy depressziózhatok Bellával, mert Edward elhagyja. Órákig tudnék erről írni, és tudom lehet, hogy creepy-nek tűnik, de nekem ez volt a második olyan sorozat az életemben, aminek minden része tetszett. Nem éreztem, hogy leült volna, mert mindegyik rész izgalmas volt, és még így több év távlatából is ezt látom. (még csak a 3. résznél tartok, de szerintem nem fog változni a véleményem) 

Hasonlóan lelkes voltam Alyson Noël: Evermore sorozatával kapcsolatban, ami egy gagyi Twilight kopi volt egy lelkeket látó lánnyal, meg valami gonosznak tűnő fiúval. Két részt bírtam belőle, pedig volt még 4, de hagyjuk. A gagyiság magasfoka volt ez a két rész is számomra. Ekkoriban szerettem bele Sophie Kinsella munkásságába, és Boltkóros sorozatba, aminek több részét is elolvastam ekkoriban, de a babát várós résznél feladtam, mert besokalltam Beckytől és nyafogásától. Egyfajta nosztalgiából beszereztem aztán a többi részt, de azóta sem olvastam el, talán majd nosztalgiából majd előszedem még egykor. 

Íme a 2009-es évem olvasmányai: mindegyik egy-egy sorozat része

Janet Evanovich a kedvenc szerzőm lett a Szingli fejvadász sorozattal, amit bánok, hogy itthon nem is folytattak, pedig kint Angliában már 30 feletti résznél tart. Lara Adrian szintén egy Twilight kopi volt számomra, igaz erotikus vámpíros vonalon, de szörnyű volt, úgyhogy egy rész után elkaszáltam a sorozatot. A tetovált lányt nagyon szerettem, de fura módon csak az első részt olvastam, és azóta sem olvastam el a többit, pedig a filmeket láttam. Valahogy pont elég volt Larssonból ennyi, a filmek (csakis a svéd változat!) hozta, amit reméltem, így regényben már lusta voltam nekiállni. Nem bánom annyira, annyi más író és sorozat van még, amit lehet olvasni. 

És igazából ez a bőség az, ami miatt már nem parázom azon, ha félbehagyok egy sorozatot. Régebben (a lányregényes időkben) csak azért is végigolvastam mindegyik megjelent regényt, hogy lássam, hogy hová fut ki a sorozat. Tök cikinek éreztem, hogy félrerakom bármelyiket is. Aztán szépen lassan megtanultam, hogy vannak gagyi sorozatok is. Hajjjaj, de még mennyi! 

Most meg simán tudok várni éveket egy-egy rész elolvasására. Jó példa erre a Napernyő Protektorátus, mert bár az első részt imádtam, a többi 4 részt csak azután vettem meg, hogy lezárták a könyvsorozatot 8 évvel az első rész megjelenése után. És majd egyszer elolvasom, de legalább ott tudom a polcomon, és jól esik birtokolni, de az olvasásukkal nem sietek. 

Hasonló a Tündérkrónikák magyarul megjelent része, vagy a Tükörjáró sorozat (Christelle Dabostól). Itt vannak a részek, de majd folytatom, amikor megjelenik az utolsó rész, hogy ne kelljen olyan sokat várni a végső befejezésre. Ez egyfajta mazochizmus mások szerint, szerintem pedig jó sorozat megérdeli, hogy ne siessem el, és ne olvassam egymás utánban a részeket, mert akkor megcsömörlök és nem fog annyira tetszeni.

Szintén 2009-ben olvastam az azóta sajos nemrég elhunyt Carlos Ruiz Zafón könyvét is, a Szél árnyékát és ezzel az Elfeledett Könyvek Temetője az egyik kedvenc sorozatommá vált. Igaz még csak egyszer olvastam a részeket és nem is az összes részt (A Lelkek labirintusa kimaradt még), de hamarosan ezt is újraolvasom és nagyon bízok benne, hogy tetszeni fog. 

Az első rész a legjobb, aztán a 2. (Angyali játszma) a 3. (A mennyország fogságában) pedig sajnos nem annyira volt nagyívű, mint az első két rész, de mégsem tudok rá úgy gondolni, hogy igazi csalódás, mert lényegében az is tetszett, csak nem varázsolt el annyira, mint az első két rész. Nem tudok nyilatkozni a teljes sorozatról így, de azért Zafón esetében ott van a bizonyos hullámzó színvonal, de én ezt valahogy elnéztem neki. Igazából nem csak neki, hanem minden írónak, hiszen nehéz egységesen hozni a szintet. 

Legutóbbi csalódásom Daniel Cole Rongybaba sorozatához kapcsolódik, ahol az utolsó rész sajnos egyáltalán nem hozta az első kettőhöz elvárt színvonalat. Vagy említhetném Amy Ewing Ékkő sorozatát, ahol a 3. kötet kapott olyan gyors lezárást, hogy csak pislogtam. Jenny Colgan Piciny Csodák Pékségnek karácsonyos része is inkább az érzelmi nosztalgia miatt maradt meg bennem, semmint mert olyan jól sikerült volna, valami hiányzott abból is... De hasonlóan leült nálam Jenny Han - A fiúk akiket szerettem sorozata is (nem is olvastam a 3. részt már el), de ilyen volt a Modern boszorkány sorozat is 4 rész után. 

Nagyon sok olyan sorozat is volt, amibe belekezdtem már az elmúlt évek során (a legtöbbjük YA, NA sorozat volt), és nem folytattam egy rész után, mert nem jött át az egész. De úgy gondolom, hogy nincs ezzel baj, nem kell a világ összes sorozatát szeretni. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy túl kevés az időm ahhoz, hogy szar könyveket olvassak. Vagy szar sorozatokat. 

Szerencsére azért sok olyan sorozatot olvastam már, ahol mindegyik kötet tetszett, és nehezen tetszik különbséget az egyes részek között. Ilyen  Brittainy C. Cherry - Elements (Az vagy nekem) sorozata, ami mindegyik egy tragikus szerelmes/romantikus sztori, de mindegyik hasonlóan jó, vagy nagyon jó volt. Leiner Laura Szent Johanna Gimijének 8 része is pontosan ugyanolyan szinten mozgott, simán újraolvasnám még ma is, max az akkori trendek koptak volna már el mára. Hasonlóan egységes volt Kalapos Éva D.A.C. sorozata, akárcsak Holly Smale Geek Girl sorozata. Persze ha most visszaolvasnám az értékeléseimet, biztos van amit 3,5 csillagra értékeltem, míg van amit 5-re, de így visszatekintve inkább egységesen jónak gondolom már a részeket. Bár még nem olvastam az összes Tündérkrónikák részt (K.M.Moning), de ezeket a részeket is egységesnek gondolom, mindegyik izgalmas volt, és kellően misztikus, és kellően felcsigázott, hogy akarjam a folytatást. Hasonlóan vagyok Rowling krimis sorozatával, alig várom már, hogy megtudtam, hogy mi a helyzet Cormoran Strike-kal, de kivárok azzal is, pedig eddig az összes rész tetszett, de nem sietem el. Rowling ezen sorozata szerintem tökre kiegyensúlyozott, nekem mindegyik rész tetszett, és szerintem a folytatásokkal sem lesz baj. 

Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatának egyes részeit is mindig vártam, hogy megjelenjenek, és bár nem mindig éreztem, hogy indokolt lenne a köztes novellák kiadása, de végülis még azok is adtak hozzá az egészhez valamit, így nem gyengítették annyira le az egészet. Érthető ez így? 

Dennis Lehane Kenzie és Gennaro sorozatának minden kötete nálam nagy kedvenc, ezt a sorozatot gyönyörűen megírta, holott vannak könyvei, amiknél kicsit felhúztam a szemöldököm. 

Szóval ilyen az én viszonyom a sorozatokhoz. Egyáltalán nem mondom magam se sorozatellenesnek, se sorozatfüggőnek most már. Szívesen kezdek bele sorozatba, de nem dőlök a kardomba, ha nem tetszik a folytatás, és akkor sem akadok ki, ha egy-egy író olyan sorozatot ír, ami nem teljesen egységes. Azt hiszem igazán emberfeletti teljesítmény, hogy minden rész egységesen jó legyen, és amúgy is csak akkor látjuk jobban át, ha véget ért az a bizonyos sorozat. Ami nálam hozza a jó szintet azt azért végigolvasom, amin látszik, hogy gagyi, vagy olyan irányt vett, amit nem szeretnék elolvasni, azt úgysem fogom. 

A többiek posztjai: Sister, Nita, Tízkicsikönyv, Szofisztikált Macska, PuPilla, Heloise