Vártam már Lucy Stragen új regényét, mert A világítótorony legendája nagyon tetszett, így bátran vágtam bele A kastély szelleme új regényébe, ami hasonló borítóstílust tükrözött, mint az előző regénye (és persze A fülemüleerdő titka). Tudtam, hogy ez a regény a kedvenc angliai helyszínemen fog játszódni, az egyik kedvenc koromban, és lesz benne egy adag misztikusság és persze sok-sok érzelem. És ezeket biztos kézből hozta is az írónő, de sajnos valahogy mégsem sikerült teljesen a szívembe lopnie magát a történetnek és ez egyáltalán nem a misztikus, vagy a gótikus dolgok miatt volt. Mert abban tökéletes aranyközéputat talált Lucy Strange. Olyan jól és finoman adagolta a baljós, misztikus, sötét és darkos angliai láp és tóvidék szellemeit és karaktereit a történetben, hogy az valami zseniális. 

Itt-ott felbukkan egy-egy régi történet, egy régi (h)ős, titokzatos rokoni szálak, furcsa halálesetek, elhagyott és baljós helyszínek, ködös, hideg, nyirkos és vad tájakról érzékletes leírások és még sorolhatnám. Imádtam a tóvidéki életet, a kastély környékét, és a tó körül lévő kis szigeteket, amik tényleg sok titkot és érdekes (és néha félelmetes) embereket rejtettek. Helyet kapott A kastély szellemében egy régi legenda is, ami nagyon érdekes volt a libákkal, és az ő hőstettükkel úgyhogy tényleg nem volt hiány misztikumból. Ezeket a részeket kifejezetten szerettem, és ha 12-14 évesen olvastam volna el a könyvet akkor biztos, hogy teljesen libabőrözős élmény lett volna. Így felnőttként inkább a híres Tó-vidék és az egykori Anglia és az akkori élet vonzott. 

Lucy Strange történetében nagyon jól elkülöníthetőek a jó és a rossz karakterek, egyszerű ábrázolásokkal sok mindent megtudunk rögtön az elején Agatha-ról (vagyis Aggie-ről) és életéről. A lány éppen elveszítette apját, a grófot, aki nevelte és máris itt az új örökös Clarence, aki nem csak a kastélyra és az ingóságokra teszi rá a markát, de kirakja a lányt is a birtokról, hiszen él az igazi édesapja, úgyhogy gyorsan eltávolítja a lányt a képből. Aggie nehezen dolgozza fel, hogy nem azok nevelték fel, akit a szüleinek tartott, ráadásul a drága ruhák és a luxus körülmények között egy libafarmra kerül, ahol meg kell ismerkedni Thomassal, és persze a libákkal, ami nem egyszerű feladat egy tizenéves lánynak. 

Néhol zavart Aggie kényeskedésre, de szerencsére gyorsan észhez tér, és nem is annyira elveszett lány, mint kiderült a történet előrehaladtával. A lány sok mindenre rájön, és nem fél szembeszállni unokatestvérével, vagy megvédeni magát. Egy idő után megismeri apját is, és egy új barátra is szert tesz, összeismerkedik Bryn-nel, aki a sírásóval él egy kis szigeten a lánytól nem messze. Bryn szintén tizenéves és persze itt be is jön egy kis szerelmi szál, ami cuki volt, semmi mély érzelmek, de aranyosak voltak a fiú és a lány közötti párbeszédek és a felépülős bizalom. 

A szellemlány nekem a kezdetektől fogva egyértelmű volt, de azért drukkoltam Aggie-nak, hogy rájöjjön, hogy ki ez a titokzatos figura, aki "segíti" és hogy mi köze van a legendához, a lányhoz és magához a környékhez. Szerencsére Aggie is rájön erre, de kicsit lassabban, de hát ez nem hátrány, hiszen akkor miről is szólt volna a regény ugye? :) 

És, hogy mi nem tetszett? Nem is tudom, talán túl egyszerű volt, és sok minden annyira magától értetődő volt, hogy a sok misztikus olvasmány után nem ennyire egyszerű véget vártam. A végkifejlett nem volt annyira rémísztő és félelmetes,  de nyilván ez egy ifjúsági könyv esetében nem is várható el.

A lezárástól eltekintve izgalmas olvasmány volt A kastély szelleme. Lucy Strange megfelelően adagolja a gótikus és misztikus helyzeteket, eseményeket és időközönként felbukkan egy-egy titok, ami megfejtésre vár így nyomozhattunk Aggie-val együtt a megfejtésükért. Nekem felnőttként ezek egyértelműbbek voltak, de gyerekként olvasva biztos, hogy többször elfogott volna a libabőrözős (!) élmény, de ez nem a könyv hibája. 

A leírások csodássága miatt Lucy Strange története szerintem filmért kiállt, mert tele van kedves és legalább egy (de inkább kettő) nagyon ellenséges karakterrel is. A liba, akivel Aggie jó viszonyba kerül sok vicces momentumot hozott a könyvbe, Bryn karakterével pedig bejött egy kis szerelmi szál és persze jó sok humor, az árva fiú ugyanis sokszor borsot tör a sírásó orra alá, akivel együtt él. 

Kamaszoknak (is) szuper olvasmány A kastély szelleme, főleg ha nem vártok tőle világmegváltást. Engem jó pár órára elrepített egy csodás vidékre, ahol szinte láttam magam előtt a ködös tavon sikló kis ladikot, amiben Aggie evezett, hogy egy-egy titok után járjon. 

Bónusz: azóta nem tudok ránézni egyetlen egy libára sem, hogy ne látnám másként :)