J.D.Barkerről már eddig is tudtam, hogy zseni, mert a Negyedik majom, és a Szíve helyén sötétség könyveit imádtam, így miatta vágtam bele abba, hogy elolvassam a legfrissebb alkotását, amit egy másik híres és bestseller íróval James Pattersonnal írt. Bevallom utóbbitól még semmit sem olvastam, de ismerem az Alex Cross sorozatát, és láttam is a belőle készült filmet. Viszont a fülszöveg alapján sejtettem, hogy A madártollas gyilkosságok regényben Barker hozza majd a gyerekek múltbéli tragédiái részt, Patterson pedig a FBI-os, üldözős, lövöldözős jelenetkért lesz felelős. És ez be is bizonyosodott a könyv végére, ami tényleg elképesztően gyorsan pörgött szinte végig.

Olyannyira, hogy a regény már az első fejezetben beszippantott, és nem eresztett. De hát hogyan is lehetne ellenállni egy olyan történetnek, ahol az első mondat azzal kezdődik, hogy

Michael arra ér haza, hogy a fürdőszobája el van áztatva, és egy számára ismeretlen lány fekszik a kádjában. Halottan. A fiú kihívja a rendőrséget az első sokk után, de rengeteg minden ellen szól. Főként az, hogy a lány lakásban megtalálják a cuccait, a közös képeiket, és egy videófelvételt, amin Michael és a lány szeretkeznek. Michael és az ismeretlen lány együtt voltak, a fiú pedig nem emlékszik erre. A rendőrség beviszi kihallgatásra, aztán megjelenik egy ügyvéd, és elszabadul a pokol. Az ügyvéd elviszi magával a fiút, de a menekülés tragédiába torkollik. Michael azt sem tudja, hogy mi történik, teljesen össze van zavarodva, és próbálja összerakni a dolgokat, és ehhez segítségül hívja húgát, Megant, aki még otthon lakik a szülői házban. Megan ismeri a fiút, úgy ahogy senki más sem, hiszen együtt nőttek fel. Bár nem édestestvérek, de a nevelőszüleik a Fitzgerald házaspár (dr.Bart, és dr. Rose) testvérekként nevelte őket. 

Ahogy haladt előre a történet Megan szemszögéből írásos vallomásából megismerhetjük az orvos házaspárt, akik különlegesen bántak az örökbefogadott gyerekeivel. A különleges nem is jó szó arra, amit Michael, és Megan átélt a kísérleti kezeléseik alatt, amíg a nevelőszüleik foglalkoztak velük. A pszichológia olyan mély bugyraiba nyerünk betekintést, ami egy kicsit emlékeztetett a Szíve helyén sötétség alapsztorijára is. Dr. Rose és dr. Bart olyan szinten formálták és kezelték a rájuk bízott gyerekeket, hogy erről elég megdöbbentő volt olvasni. 

Sok dolog kiderül dr. Rose-ról és dr. Bart-ról, amiket rendesen felhúztam a szemöldökömet, és a kezelésükről és hitvallásukról is meg tudunk pár dolgot, de erről én simán elbírtam volna még néhány fejezetet, mert sok morális dolgot is felvetett ez az egész. Nehéz erről spoilerek nélkül írni, így csak javasolni tudom, hogy akik nyitottak a személyiségzavarokra és azok kezeléseire, azok jó sok csemegét találnak A madártollas gyilkosságokban. 

Megan és Michael fejezetei mellett fut Dobbs nyomozó és Gimble különleges ügynök fejezetei is, akik a Madárember gyilkosságon dolgoznak, amikor képbe kerül Michael és gyorsan összekötik a szálakat. A Madáremberről minden amerikai hallott már, hiszen elképesztő kegyetlenséggel, és nyomok nélkül végezte ki áldozatait, és a tetthelyen csak egyetlen tollat hagyott. A nyomozók Michael-re gyanakodnak, így amikor a fiú eltűnik a rendőrségről megindul a hajsza, ami egész Amerikát átszeli. 

A rendőrségi részek Patterson erősségei, szerintem ezeket ő tette hozzá a történethez, és a nyomasztó és sötét gyerekkori visszaemlékezések után kifejezetten felüdülés volt arról olvasni, hogy hogyan menekülj Michael, vagy éppen az ügynökök, hogyan próbálják bekeríteni őt. Volt autós üldözés, egy hatalmas kamionparkolóban bújkálás, de kapunk egy nagyon izgalmas erdőbeli éjszakai jelenetet is, ahol szakadó esőben próbálják megmenteni a Madárember kiszemelt áldozatát. 

Bevallom, hogy bár nagyon izgalmas volt A madártollas gyilkosságok regény, de a vége felé egy kicsit alább hagyott a lelkesedésem, mert annyira gyorsan váltakoztak a fejezetek, nézőpontok, hogy néha már azt sem tudtam, hogy kinek a fejében is járok, így pedig kicsit követhetetlenné vált a sztori a végére.

Mindig menekült valaki, és mindig ott voltak az ellentmondásos kérdések. Ki a Madárember? Miért nem emlékszik Michael a dolgokra? Mit tettek dr. Rosék a gyerekekkel? Megan miért ragaszkodik ennyire a testvéréhez? Mi történt az árvaházban a két gyerekkel? Mi volt az orvos házaspár kísérletének többi résztvevőjével? Milyen gyerekkori traumák érték Michael és Megant, amiért ilyenek lettek? Ki a hibás érte? Önmaguk? Vagy a szüleik? Megannyi kérdés, amire bár mind választ kaptam, de nem mindig úgy és akkor, amikor igényeltem volna őket.

A rövid fejezetek persze késztettek arra, hogy ne tegyem le a könyvet (nem is ment volna), és ebben a két szerző zseniális volt, hiszen beszippantott a sztori, de valahogy mégsem éreztem volna azt, hogy tökéletes lenne. Bár a végére összeállt a kirakós, és volt benne bőven csavar, az utolsó mondatig, de mégsem volt meg a balansz. 

Engem sokkal jobban érdekeltek volna Barker részei, amiben a lélek legsötétebbjével foglalkozik, és a kísérleti kezelések, a pszichológus szülők tettei és persze a felnőtt gyerekek démonjai, mintsem az, hogy az FBI hogyan próbál egy helikopterrel a menekülők elé kerülni. Sokkal több filmszerű jelenetet kaptam, mint azt igényeltem volna, és kevesebb mélyebb dolgot. Bár sötét részek vannak bőven a könyvben, de ezeket mindig megszakította egy-egy akciódús rész, és így nem tudtam belemerülni a dolgokba, mert rohant tovább a történet a végkifejlet felé, ami tényleg csavaros volt, de nekem nem okozott akkora meglepetést, mert sejtettem, hogy valami ilyesmi felé robogunk. 

Aki szereti Pattersont, és Barker stílusát, az imádni fogja A madártollas gyilkosságokat is hiszen kellően megdöbbentő és nagyon csavaros történet, ami az utolsó mondatig képes olyan meglepetést okozni, amire azt mondod, hogy ezt nem hiszed el. 

Megfilmesítve is simán megnézném, szerintem ez pont az a történet, aminek a végén csak ül az ember a moziban és magában kérdezi, hogy "basszus, ezt így hogy? és miért?". Nem mondom, hogy függővég, mert simán le lehet így zárni egy könyvet, de simán benne lehet(ne) egy második kötet is. Én személy szerint nyilván kíváncsi leszek, hogy megvalósul-e majd a folytatás. Ha lesz, tuti elolvasom, mert nagyon érdekel, hogy hová lehet ezt még fokozni, mert a két szerzőt ismerve lehet az fix.