Lelkesen júniusban ezzel a könyvvel szerettem volna beindítani az előző évek nyári könyves dömping szezonját. Ez nálam nagyjából úgy néz ki, hogy a meleg évszakban olyan könyveket olvasok, amik meleg helyeken játszódnak, és izgalmasak. A Saint X pont ez ígérte, ám azzal nem számoltam, hogy ez a nyár egy kicsit más lesz, mint az előzőek, akárcsak a választott könyv is. És erről egyáltalán nem Alexis Schaitin tehet, ő tényleg megpróbált mindent. 

Júniusban amikor belevágtam a regénybe, már alább hagyott a pandémia, jöttem-mentem a városban, hosszú utakon mindig velem volt a könyv, ami olvastatta magát. Érdekelt, hogy mi történt Alisonnal a családi nyaraláson, mi vezetett a tragédiájához, kik játszhattak közre, és hová jut el a nyomozásában Claire, azaz Alison kishúga. Az ideális álomhelyszíntől az elején nehezen szakadtam el, aztán beütött a nyári szabadságon ideje, ahol én nem sokat pihentem, mert rámszakadt egy halom munka, így a könyvvel sem haladtam úgy ahogy szerettem volna. Több hét is eltelt, míg újra Saint X-en találtam magam, ezen a kitalált helyszínen (erről a szerző mesél az utószóban - érdemes elolvasni), ám a történet nem engedett így sem. Többször gondoltam a sétáim során Claire, aki a hideg New Yorkot járta, hogy rájöjjön a múltjának kis darabjaira, de valahogy mégsem tudtam folytatni a történetet, mert nem volt egy szusszanásnyi időm sem. 5-10 oldalaként haladtam, de néha úgy éreztem, hogy ez pont elég volt a történetből.  

Aztán eljött az augusztus vége, és érkezett a hír, hogy a regény megjelenik a Könyvhétre, így az utolsó 50 oldalt gyorsan elolvastam, hogy megtudjam, hogy hová fut ki a történet, mert volt egy sejtésem, és ez a könyv végén be is bizonyosodott. 

Azt hittem, hogy nyaralni fogok a regény által, és 1-2 nap alatt elolvasom, aztán majd jön a többi más régóta halogatott, meg várólistás könyvem, de semmi sem úgy történt, ahogy vártam. A nyár 3 hónapja a Saint X-szel telt, és ezzel a bejegyzéssel nyitom meg az őszi szezont. Sajnálom, hogy szegény regényt ennyire elhanyagoltam, de a lassú olvasás szerintem nem vált a hátrányára, sokkal inkább az előnyére. 

Olvasás közben szinte láttam magam előtt Saint X-et, a hotelt, ahol Alison, Claire és szülei nyaraltak, ahol Kiki és Edwin dolgoztak, ahol a turisták a napon sütteték a hasukat. Ott voltam lélekben a koktélos tálcákon, amiket az elhízott franciáknak szolgáltak fel, és a röplabdaháló mellett, ahol a nyaralók játszottak. Ott voltam a Paulette's-ben, ahol a helyiek buliztak, és a kis viskóban, ahol Sara élt a kisfiával. Én is ott bringáztam Clive-val és a kóbor kutyákkal reggel munkába a szigeten, és ott voltam a hajókon, amik a Faraway szigetre indultak. 

Alexis Schaitkin nagyon érzékletesen írta le a helyszíneket (amik bár kitaláltak voltak), de ez semmit sem rontott az egészen. Ami kevésbé jött át, azok a nézőpontok voltak. Néha kifejezetten figyelnem kellett, hogy éppen ki magyaráz, vagy ki emlékszik vissza. Sokszor előjöttek olyan szereplők, akiket hirtelen nem tudtam hová tenni. Pl: a színész, Alison volt osztálytársa, Clive osztálytársai stb... 

Általában jól tudom követni a történetet, de itt voltak nehézségeim, és ez nem azért volt, mert sokáig olvastam, hanem mert Claire gondolatai közé néha annyira nem illettek be ezek a jelenetek, hogy csak pislogtam. Persze ezek a morzsák is hozzáadtak a történethez, amikből nagyon jól kirajzolódott, hogy mennyire szomorú sors is van a világban. Hiába népszerű tinilány valaki, akire csodás táncos karrier és egyetem vár, vagy hiába egy szorgalmas fiú, egy-egy rossz döntös keresztbe tudja törni az ember életét. Nem számít a bőrszín, az anyagi helyzet, minden ember hordoz magában szörnyű titkokat, és olyan döntéseket, amik félreviszik az életét. 

Egy kicsit félrevezetőnek éreztem a thriller címkét, mert bevallom engem ez fogott meg, de a Saint X sokkal több, mint egy thriller. Ez a regény inkább egy lélektani regény, ami az emberek mély és sötét érzéseit mutatja be. Sajnos sok szereplő nem volt szimpatikus (főleg Alisonnal nem tudtam kibékülni, a színészt és a nőjét kifejezetten utáltam), de Claire-t sem értettem meg sokszor, és bevallom Clive is nagyon fura volt, bár talán ő a legkevésbé. Persze minden letisztázódott a könyv végére, mert Alexis Schaitkin jól lezárta a történetet, és minden szálat elvarrt, de nem tudta más színben feltüntetni számomra a szereplőket. 

A regényben vártam a nyomozás részt, ami végülis nyomokban megtörténik, mert Claire tesz egy-két dolgot, ami arról szól, hogy rájöjjön, hogy mi történt Alisonnal, de sokkal inkább láttam visszaemlékezést, és lelki önigazolást a tetteiben, mint nyomozást. A könyv végére kifejezetten szenvedés volt Claire mellett lenni, mert rossz volt nézni a szenvedését, ráadásul amit olvasóként sejtettem, az a végén sajnos be is következett. 

Nehéz spoilerek nélkül írni a történetről, de a Saint X sokkal inkább egy regény a gyász feldolgozásáról, a megbocsátásról és az elengedésről, mintsem egy izgalmas thriller. Claire nem egy erős nyomozó karakter, sokkal inkább egy magát és múltjának egy darabját kereső lány, akivel együtt lehet érezni, és akit lehet sajnálni, mert nincs könnyű dolga. 

Utólag visszagondolva a lassú olvasás egyáltalán nem volt baj a regény esetében, mert a Saint X nem egy gyorsan pörgő történet. Inkább lassan hömpölyög, és nem okoz katartikus élményt, de sokáig az emberrel marad, és sok gondolkoznivalót ad közben. 

Sok szó esik benne a gyászról, a társadalmi rétegek közötti szakadékokról, de megismerhetjük a fiktív karibi népcsoport problémáit, életét, és sorsait is. Belelátunk a bevándorlók helyzetébe, de megismerhetjük a kamaszok érzelmi világát, sőt még a drog és a szex is terítéken van benne. 

Sokrétű és nagyon más olvasmány volt a Saint X, mint amire számítottam, de talán ez nem is baj. Adjatok esélyt ti is Alexis Schaitkinnak, ha többre vágytok, mint egy tipikus krimi vagy thriller, mert a varázslatos és képzeletbeli egzotikus helyszín mögött sokkal több súlyos emberi sors húzódik meg, mint ami átjön a fülszövegből. Én biztos, hogy még sokáig fogok emlékezni Alisonra, Claire-re, Clive-ra és Edwin-re, és erre a különleges szigetre, ami csak kívülről csalogató, belülről azonban súlyos dolgokat rejt.