Lehet, hogy már meséltem itt a blogon, de elképesztően nem szerettem a kémiát a szakközépiskolában. Hozzájárult ehhez az, hogy egy kemény és szigorú kémiatanárunk volt, aki eléggé lekezelően bánt a diákokkal. Sajnos én nem konyítottam annyira a kémiához, így bármikor felszólított csak makogtam, és annyira gyorsan haladtunk, hogy időm se volt felvenni a fonalat. Szerencsére csak egy (vagy két?) évig tanultunk kémiát, de nem egyszer álltam a bukás közeli állapothoz. Mindig megszereztem a kettest, de folyamatosan stresszeltem azon, hogy megtanuljam a kémiai vegyületekkel való egyenleteket, a különböző kémiai kötéseket, és úgy általánosságban mindent. Nem értettem. Nem magyarázták el jól, csak számonkérés volt, és semmi sikerélmény. 

Szóval én és a kémia nem állunk annyira közel egymáshoz, ezért erősen komfortzónából való kilépés volt, hogy beválasztottam ezt a könyvet, aminek a címében is benne van a rettegett KÉMIA szó. Szerettem volna megérteni, hogy mit érez egy kémikus, milyen lehet az élete egy kutatóintézetben dolgozó nőnek. És amit kaptam, az több volt mint csak a kémia. 

Elizabeth Zott, a Minden kémia főszereplője egy kivételesen okos, és talpraesett nő, akiről olvasni nagyon szórakoztató és egyben végtelenül tanulságos volt. Zott a '60-as évek Amerikájában próbál egy férfiak által uralt pályán megélni, de ez nem egyszerű. Azok az évek nem azok az évek, amikor egy nő magas pozícióba kerülhet, a nőknek ekkoriban a konyhában volt a helyük a tűzhely mellett. Egy nőnek házasságban kell élnia a férfival, akit szeret, közös gyermekük házasságban szülessen meg, hiszen a nő feladata a háziasszony szerep. Etetni a férfit, etetni a gyereket, ellátni a háztartási teendőket és csöndben maradni. Elizabeth abszolút nem illeszkedik bele ebbe a sztereotípiába. Amikor munkahelyi zaklatás éri, akkor szembeszáll elkövetőjével, amikor munkahelyi inzultus éri felemeli a szavát. Védi a nőket, védi az érdekeit, és nem fogja be a száját. 

Imádtam Zott pimaszságát, elhivatottságát, és céltudatosságát, amivel igazi példaképpé vált a számomra. Elizabeth a Hastings intézetben szinte egyedüli kutatónőként próbál helyt állni, miközben megismerkedik Calvin Evans-szal, aki a Nobel-díj kapujában áll. A nő és a férfi között megvan az a bizonyos kémia, kettőjük kapcsolata nem indul egyszerűen, ellenben lehet drukkolni nekik. Tetszett, hogy a szerelmi szál nagyon emberien van bemutatva, a megismerkedéstől kezdve a kémikus páros életvitelén keresztül. Tetszett, hogy Zott és Evans kölcsönösen inspirálta egymást, és az, hogy ketten együtt vannak, az az egész kutatóintézetet is megdöbbentette, hiszen sütött róluk az érzelem. 

Chris és Elizabeth egy közös kutyát is neveltek, akinek a neve Hatharminc volt (imádtam a kutya nevét,  és ez a név bizony okoz néhány vicces momentumot a könyv során). A kutya támasza lesz Elizabethnek, amikor egyedül kell szembenéznia élete legnagyobb feladatával a kémia mellett. 

Érdekes aspektusa volt a regénynek az, hogy Bonnie Garmus bármiről is ír, elképesztő szenvedéllyel tudja átadni. Ilyen volt a kémia is, amit Elizabeth részéről ismerhetünk meg, de pontosan ilyen volt az evezés is, ami Calvin részéről érkezik a történetbe. Megismerkedhetünk az evezés hatékonyságával, és azzal, hogy ez a sport mennyire kitartásra ösztönzi azokat, akik csinálják. Calvin egy csapatban edz, ahol csak férfiak eveznek, de Elizabeth mégis bekerül ide, és ő is együtt hajt a férfiakkal. Imádtam az evezős részeket, bevallom többször is eveztem a teremben csak ezért, mert azt éreztem, hogy én is csinálni akarom, akárcsak Elizabeth a regényben. (Ok, neki Calvin épített egy házi evezőpadot a lakásukba, nekem csak a teremben lévő jutott...)

Az év könyve nálam a Minden kémia, amit biztos, hogy többször is újra fogok olvasni, főleg akkor, ha erőt szeretnék meríteni egy szórakoztató, de zseniálisan okos nő erejéből. Elizabeth Zott elképesztő karakter és bár az egész regény csak kitalált, mégis a kor hangulata és leírásai nagyon is valóságosak. Sajnos elképzelhetőnek tartom, hogy ezek a szituációk bizony így játszódhattak le, ahogy a regényben meg voltak írva. 

Fontos regény ez a nők szempontjából, de senkit se riasszon el a feminista jelző, én inkább úgy fogalmaznák, hogy ez a regény jól bemutatja az elnyomott nőkért harcoló nőket, akiknek egyik élharcosa a Minden kémia főszereplője. Elizabeth Zott a nyilvánosságot, és a tévét használja ahhoz, hogy a kémiát bevigye a nők életébe, és a kémia mellett a főzéssel párhuzamosan Elizabeth arra is képes, hogy gondolkodni tanítsa a nőket. És ez miért baj? A '60-as években még nem volt annyira elfogadott, hogy egy nőnek saját gondolatai, véleménye van (márpedig a gondolkodó nőknek az van!), szóval Zott-ot veszélyesnek tartották. Sokszor próbálták eltávolítani, mert nem felelt meg a normatíváknak, a társadalmi elvárosoknak, pedig ő semmit sem akart, csak annyit, hogy a nők harcoljanak az igazukért. Legyen szó a karrierjükről, a kapcsolataikról, vagy éppen a véleményük kifejezéséről. 

A szerelem, és a kémia mellett szó esik a történetben a női barátságokról, a gyászfeldolgozásról, de a család és a múlt árnyaival is találkozhatunk, ráadásul van egy-két olyan szál is Bonnie Garmus regényében, amire csak a könyv végén derül fény, így bőven izgulhatunk a szereplőkért. Végig izgalmas volt a Minden kémia, és ha hiszitek, ha nem, rettentő szórakoztató. Hangosan kacarásztam rajta, mert van egy fanyar stílusa Elizabeth-nek, de még Hatharminc, azaz a kutya is kapott kommentárt, és ez sok mókás pillanatot okozott. 

A Minden kémia csodálatos egyvelege az olyan fikciós regényeknek, amik akár lehetnének valóságosak is, az összes szereplőjükkel és helyzetükkel. Bonnie Garmus stílusa szórakoztató, és nem gondoltam volna, hogy egy kémiával kapcsolatos regény vált ki belőle ennyi izgatottságot. Olvassátok el ti is bátran! 

a Rafflecopter giveaway 

A turnéban résztvevő bloggerek