Azt hiszem talán 7-8 éves lehettem, amikor az M1-en még mentek jó kis mesék és nyaranta (pl: Múminok, Nils Holgerson kalandjai, Kalán néni stb.), amikor a mamánál voltam, amíg anyuék dolgoztak, és ott láttam többek között a Hosszúlábú apu néven futó animét is. Nagyon tetszett, és minden részt rajongva vártam. 

Kislányként nagyon lekötött Judy Abbott története, és nagyon drukkoltam neki, hogy megtalálja a Hosszú lábú apuját, és egyenesbe jöjjön az élete az árvaházi kislánynak. Az animének voltak szórakoztató momentumai, csodás volt a magyar főcím dal, jók voltak a magyar szinkronok, és volt benne sok poén, kaland, meg persze némi szerelem is. 

Később a könyvtárból kikölcsönöztem Jean Webster regényét, amiből az animét készítették, és egy nyár alatt újra elolvastam, így nem volt kérdés, hogy amikor megláttam, hogy itthon újra kiadták Nyakigláb apó címmel, ráadásul egy másik regénnyel együtt a szerzőtől,  nem voltam rest belevetni magam újra, hogy egy kicsit nosztaligázzak. És képzeljétek, annyira, de annyira jól esett visszarepülni Judy-val az árvaházba a gyerekek közé. 

Az internetnek hála egyébként, hogy az egész anime visszanézethő a Youtube-on, és hamarosan sort is kerítek rá. 

Jean Webster regénye egy levélregény, amiben Judy Abbott leveleit olvashatjuk el. Judy (született Jerusha) Abbott élete nem éppen szerencsés. Egy árvaházban él, lassan 17 éves, és még mindig nincs támogatója, se nevelőszülője. A lányra rámosoly egy nap a szerencse, amikor az árvaház igazgatónője közli vele, hogy érkezett egy támogatója, aki biztosítja a lánynak, hogy továbbtanuljon. 

Támogató nélkül a lány számára esélytelen lenne a továbbtanulás, így hogy meghálálja a támogatást, leveleket kezd el írni az ismeretlen jótevőjének, aki magán John Smith álnéven nevezi. És miért Nyakigláb Apó? Judy az árvaházban nem találkozik a támogatójával, mert a férfi szeretne névtelen maradni, így a lány csak annyit lát belőle, amikor a férfi távozik egy esős napon, és csak a lábának hosszú árnyékait pillantja meg az emeletről lesietve. Judy-nak így a férfi csak Nyakigláb Apó (az anime sorozatban Hosszúlábú Apu) marad, így Nyakigláb Apóknak címzi a leveleket. 

A lány több évnyi levelezését olvashatjuk el, amiben bőven van ám fejlődéstörténet, plusz sok kedves, megmosolyogtató vagy éppen tanulságos rész. Judy beilleszkedik az árvaház után a bentlakásos iskolába is, próbál jól tanulni, közben barátságokat köt, és persze szerelmes is lesz. Mindenről a maga kedves, vicces és karakán módján be is számol Nyakigláb Apónak, aki ritkán válaszol, ám azért egy-egy üzenetével próbálja terelgetni a lányt. Judy a nyarait egy tanyán tölti, itt dolgozik, és persze megismerkedik a vidéki élettel, de közben nem mond le az álmáról, hogy írónő lesz. Folyamatosan dolgozik a regényein, novelláin, közben tanul, és éli a fiatal felnőttek életét és minderről tájékoztatja az Apót is. 

Érdekes volt olvasni, hogy ebben a korban teljesen másként éltek a lányok, de ugyanúgy megvoltak a szerelmes fellángolások, bálok, táncok, kávézókba járkálások, divat és pletykák világa, de teljesen másként, mint a mai tinik körében. Hiába telt el több, mint száz év, Jean Webster története szerintem egyáltalán nem kopott meg, és a mai fiataloknak is rengeteg tanulságot rejt. 

A Kedves Ellenségem! folytatása Judy történetének, de a könyv második részében Sallie McBride leveleit olvashatjuk. Ő Judy Abbott osztálytársa volt a bentlakásos iskolában, így végigkövetette Judy életét, és az árvaházról is sokat tudott. Őt kéri meg Judy, hogy vezesse az árvaházat, és vigyázzon a 113 kis árvára, amit kicsit vonakodva de elvállal Sallie. 

Sallie nem sokat tud a gyerekekről, de úgy gondolja, hogy az árvaházi igazgatónői szerepe úgyis csak átmeneti, így nem marad sokáig. Természetesen, ahogy átveszi az irányítást nemcsak a gyerekekkel gyűlik meg a baja, hanem az árvaházi bizottság tagjai okoznak neki fejtörtést, és az árvaház orvosa, aki eléggé ellenségként viseltetik a lány iránt. Doctor Robin McRae avagy Sandy doktor igencsak mufurc ember, és mivel egy árvaházban sok a gyerek, bizony a doktort nem egyszer kell riasztani mindenféle probléma miatt. 

Sallie a mindennapi teendőiről mindig levélben számol be Judynak, de egy-két levelet a doktornak is címez, innen a Kedves Ellenségem! megszólítás, amiről a levélregény a címét kapta. 

Bevallom én jól szórakoztam a leveleken, jó volt végigkövetni, ahogy a félénk és kétségbeesett Sallie-ből igazi "anyatigris" lesz a végére. Sallie egy olyan nővé érik, akinek rengeteg szuper és korszakalkotó ötlete van arra, hogy az árvaházi gyerekek életét szebbé és jobbá tegye. 

Természetesen itt is van jó pár akciódús időszak, és jó pár paprikás veszekedés Sallie és Sandy között, de elég jól kikövetkeztető, hogy merre tart a történet, és külön élvezet volt Judyról és a további életéről is olvasni, szóval jó volt, hogy összeért a két történet itt-ott. 

A Kedves Ellenségem! inkább felnőttebbnek szóló történet, hiszen szó van a gyerekek örökbefogadásáról / örökbeadásáról a John Grier Otthon árvaház mindennapos munkaerő probémáiról, vagy éppen a nem éppen csodás közétkeztetésről, vagy pénzügyi dolgok megoldásáról, de én élveztem ezekről olvasni, és jobban belelátni egy kicsit a levelek által ebbe a csöppet sem könnyű munkába. 

Egy-két résznél azért felhúztam a szemöldökömet (de nyugi nem spoilerezek), de volt néhány olyan momentum a Sallie féle levelekben, amik furán jöttek le. Ezek főként az örökbeadott gyerekekhez és új családjaikkal volt kapcsolatos, vagy éppen azzal, hogy melyik árvaházi gyerekeket mennyire szereti. (Hogyan lehet kevésbé szeretni egy gyermeket, mert ő nem annyira jó, mint a többi?). 

Ezektől függetlenül Sallie karaktere is szerethető volt, az ő karaktere is rengeteget fejlődött az első levélben írtakhoz képest, és bár a könyv vége kicsit nyitott, de azért én happy endet vízionálok (és szerintem ezzel nem vagyok egyedül).