Mindig nagy elvárásokkal megyek neki bármelyik Lehane regénynek, mert számomra maradandót alkotott a Kenzie-Gennaro sorozattal (Egy pohárral a háború előtt, Sötétség, fogd meg a kezem, Megszentelt életek, Hideg nyomon) és ezt a hangulatot szeretném újra és újra átélni. Nagyon kedvelem Lehane írói stílusát, mert elképesztően nyers és kegyetlen, de mégis annyira emberiek a karakterei, akik tele vannak fájdalommal, hazugságokkal, megbánással, félelemmel, vagy éppen elvakultsággal. Nagyon jól ábrázolja a karaktereket Lehane, de az utóbbi időben ez nem sikerült neki. Az éjszaka törvénye számomra csalódás volt, akárcsak a belőle készült Ben Affleck főszereplésével készült film, de az Egymásba veszve krimi is a felejthető kategória. Bezzeg a Viharsziget, vagy a Titokzatos folyó igazi mesterművek. Szóval az utóbbi időben igencsak félve nyúlok az író könyveiért, de az Apró irgalmak fülszövege meggyőzött, mert az alaptörténet sem egyszerű. 

Adva van egy bostoni-ír nő, aki Boston Commonwealth nevű kerületében él, ahol bevándorló írek laknak. Mary Pat Jules-szal a lányával él itt, de nem dúskálnak a javakban. Mary Pat két helyen is melózik, hogy megéljenek és biztosítsa lánya kívánságait. Jules tipikus 17 éves, bulizni jár a haverjaival, fiúja van, érdeklik a ruhák, pletykál a barátnőjével, általában duzzog valami miatt, és nem törődöm módon és borúsan látja az életet. Ami nem is csoda, hiszen a kor, a környék, és helyzetük nem igazán felemelő.  Mary Pat és lánya kapcsolata nem mondható mintaszerűnek, sokszor veszekszenek, de azért a nő szereti a lányát, és jobb jövőt szeretne neki. 

A '70-es években járunk, és Boston ezen környéke nem éppen a biztonság melegágya. A kerületek élesen elhatárolódnak egymástól, nagyon erős a rasszizmus, ez főleg akkor csúcsosodik ki, amikor a város hoz egy döntést, hogy összekeveri a fehér és a fekete diákokat a következő tanévtől. A történet elején a meleg nyárban járunk, és a Commonwealthben élő lakosság tiltakozást szervez, mert nem szeretnék a szülők, hogy a gyermekeik a fekete iskolába járjanak és fordítva a következő tanévtől kezdve. (A történet ezen része - a buszoztatás megtörtént eset az amerikai történelemben)

Elképesztően erős a rasszizmus kérdéskörének ábrázolása a regényben. Lehane olyan zsigerien húsbavágóan ábrázolja a bostoni fehér ír - az afro-amerikaiak ellentétet, hogy elképesztő. Fajsúlyos pillanatokkal van tele a könyv, amik örökre belevésődnek az emberbe - például a Városháza előtti tünetetés, Augustus Willamson temetése utáni pillanatok. 

A történet elején, azon az estén, amikor eltűnik Jules, Mary Pat lánya, megölnek egy fiatal fekete fiút, Auggie Williamsont a metró peronján. Mary Pat reménye, hogy Jules előkerül egyre jobban uralja a mindennapjait, és rengeteg időt tölt nyomozással, mert szeretné megtudni az igazságot. Az igazságot, ami bár fáj, de mégis legalább igazság. 

Mary Pat a kis nyomozásával olyan helyekre jut el, ahová ő sem remélte volna, és ahogy halad előre a történet egyre súlyosabb, és súlyosabb dolgok derülnek ki. Lehane történeteiben megszokott, hogy jelen van a maffia, itt sincs ez másként. Marty Butler a helyi ír maffia főneke túl sokat tud Jules-ról, és a Williamson gyerek haláláról, és a kétségbeesett édesanya addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, kerüljön ez bármibe. És Mary Pat nem az a nő, aki abbahagyja, őt nem olyan fából faragták. 

Mary Pat egyáltalán nem minta anya, minta kolléga, esetleg minta testvér, de mégis olyan erő van benne, ami ráadásul egy ponton átcsap bosszúhadjáratba, hogy mégis meg lehet neki bocsátani mindent. Az erőszakot, a káromkodásokat, egyszerűen mindent. Az egész regény tele van felháborító tettekkel, minden oldalra jut egy káromkodás, egy jó kis verés, korrupció, a maffia örült kegyetlenkedése, de ugyanúgy érezhető minden oldalon a fullasztó nyári éjszakákon a büdös kocsmákból kiszűrőd cigi és olcsó sör szaga, a benzingőzös forró aszfaltok kipárolgása, vagy éppen a félelem szaga. 

A maffia végig jelen van a történetben, de egy ponton Mary Pat küldetése összefonódik a Butler banda tevékenységeivel is, így a nő ámokfutásba kezd, ami elképesztő feszültségekkel teli manőverekkel van tele, és nem lehet nem drukkolni neki, még ha az olvasó sejti is, hogy merre felé halad mindez. A rendőrséget a regényben Bobby Coyne zsaru képviseli, aki nyomoz az eltűnt Jules után, és a fekete fiú halála ügyében is. A férfi és a kollégai a '70-es évekbeli rendőri magatartást képviselik a regényben. Sokszor úgy kérdezik ki a delikvenseket, hogy az aggályos, nyomozási módszereik és megfigyeléseik lehetnének akár problémásak is, de az 1974-es Boston valahogy így tűnik valósnak, és megszokottnak, Lehane szavainak hála. 

Nehéz spoilerek nélkül beszélni a regényről, de igazából mind tudjuk (vagy sejtjük) a történet végkifejtettét, itt úgyis a lényeg az az asztmoszféra, amit Lehane átad. És azt kell, hogy mondjam, hogy az Apró irgalmak egyszerűen fenomális lett. 

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni erről a regényről, de '70-es évek sötét Bostonja és annak karakterei annyira jól vannak ábrázolva, hogy szinte filmszerűen pergett olvasás közben a történet. Láttam magam előtt Besst (Mary Pat régi autóját), amibe Mary Pat beleül és elszáguld bevégezni őrült és elkeseredett tervét. Láttam, ahogy Bobby Coyne nyomozó megy az AA gyűlésre és a helyi arcokkal beszélgetnek arról, hogy a drog és alkohol hogyan teszi tönkre a környékbeliek életét. Láttam magam előtt azt a játszóteret, ahon Mary Pat fia belőtte magát miután hazajött Vietnamból, de az a kocsma is élénken bennem van, ahol a Butler banda tagjai inni jártak, és láttam magam előtt a tünetetést, ahol a buszoztatás ellen tömegek skandálják hogy "Nigger, takarodj". 

Tökéletes leírása ez a regény annak a megannyi bűnnek, ami az emberek lelkében benne van, plusz a generációkon átívelő személyes és társadalmi tragédiák korhű bemutatása is. Írhatnám, hogy Lehane mesterműve az Apró irgalmak, de nekem mindenesetre eddig az év legerősebb regénye. A hangulata, az atmoszférája a mai napig bennem vannak, pedig már hetek teltek el az elolvasása óta, és ez jó fokmérője ennek a regénynek. Az Apró irgalmak annyira súlyos dolgokkal van tele, hogy biztos, hogy nem lehet elfelejteni egy könnyen. 

Nem könnyű olvasmány ez a regény, de nagyon fontos, mert a szegregáció témája mögött sokkal több minden húzódik, amit annyira aprólékosan ad át Lehane, hogy erre tényleg azt lehet mondani, hogy zseniális.